2p

Az idei pályázati szezon komoly tanulsággal szolgált mind a kiírók, mind a résztvevők számára. A pályázok nagy számba hagyták figyelmen kívül az útmutatókat, ez pedig az esetek jelentős részében kizáró oknak bizonyul.

A 2005-ös források megcélzásakor célszerű immár szentírásnak venni a pályázati útmutatót, továbbá áttekinteni a leggyakrabban elkövetett hibákat. Ezek közül az egyik legalapvetőbb, hogy nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, aki, vagy amely csőd-, felszámolási eljárás, vagy végelszámolás alatt áll - írja a Világgazdaság.

Hasonlóan súlyos hiba, ha úgy szeretne forráshoz jutni valaki, hogy a megelőző három naptári évben az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatási szerződésben vállalt kötelezettségének nem, vagy csak részben teljesítette. Hasonló a helyzet akkor - áll a Világgazdaság írásában, ha a támogatást igénylőnek lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozása van.

Evidenciának számít, mégis többen estek abba a hibába, így kizáró ok, ha a pályázóról hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, a tevékenysége a környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg, illetve nem rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges engedélyekkel - áll a Világgazdaság cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!