|
Az E.ON Hungária és jogelődje az energiaszektor privatizációja során tulajdonrészt szerzett három regionális áramszolgáltatóban is, a DÉDÁSZ-ban, a TITÁSZ-ban és az ÉDÁSZ-ban, illetve két gázszolgáltatóban, a KÖGÁZ-ban és a DDGÁZ-ban. Az áramszolgáltató vállalatok 2004 júliusa óta egységesen E.ON néven működnek. Ezen szervezetek stratégiai irányítása mellett a cég fontos feladatának tekinti az új energiák kiaknázását. Ennek köszönhetően épített egy kombinált típusú erőművet, valamint telepített a Debreceni Egyetemmel közösen egy fotovoltaikus berendezést. Ugyanakkor több, a közüzemi hálózatba termelő szélerőművet is létesített az E.ON Hungária az elmúlt években.
Menedzsment:Elnök: Konrad Kreuzer. Az 57 éves német üzletember a müncheni egyetemen jogi és üzemgazdaságtan végzettséget szerzett, majd közel tíz éven át jogtanácsosként dolgozott a bajor kormány belügyminisztériumában. 1986-ban csatlakotott a BayernWerk AG-hoz, ahol a jogi részleg igazgatója volt, majd 1990-től az Euro Bayernwerk ügyvezető igazgatója. 1997 júliusától a Bayernwerk Hungária, majd 2000-től a jogutód E.ON Hungária igazgatótanácsának elnöke.
Az igazgatótanács tagjai: Konrad Kreuzer, Bakács István, Matos Zoltán, Manfred Bechtel, Eric Depluet.