1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem vár könnyű év a hazai gázfelhasználókra: az energiahordozó importára folyamatosan emelkedni fog, jó eséllyel az év végéig, írja a Világgazdaság.

A magyar fogyasztás jelentős részét kitevő, Oroszországból származó gáz ára két olajtermék mediterrán piaci jegyzéseit követve erősödik a mostani, ezer köbméterenkénti 325 dollár körüli szintről áprilisra 360, júliusra pedig akár 380 dollárra is – idézi piaci szakértők jóslatait a VG.

Bár minél távolabbi az időhorizont, annál nagyobb benne a pontatlanság, hozzáértők mégis megkockáztatnak egy 400 dolláros előrejelzést az utolsó negyedévre. Azt mondják, ez már tartós szintnek, egy időre felső határnak ígérkezik, vagyis belátható időn belül nem fenyeget újból a 2008-as évzáráskori, mintegy 500 dolláros ár.

Gázból az idén kevesebbre lesz szükségünk, mint tavaly, amikor előzetes számok szerint legfeljebb 8 milliárd köbmétert hoztunk be Ukrajnán át, de már az is túl sok volt, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!