3p

A 2009 október elseje előtt már működő építőipari kivitelező cégeknek 2010. január 31-éig kell megszerezniük azt a nyilvántartási számot, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ad ki számukra, de eddig még csak pár százan kérték a további működéshez szükséges regisztrálást - nyilatkozta Ay János, az MKIK igazgatója az MTI-nek.

Elmondta, hogy az október elseje után újonnan alakult vagy alakuló cégeknek tevékenységük megkezdése után öt nap áll rendelkezésre a kamarai regisztrációs szám megszerzésére.

Ay János felhívta a figyelmet arra, hogy az október elseje előtt már működő cégeknek még nem kell mindenben megfelelniük a legújabb jogszabályi feltételeknek, e nélkül is regisztrálhatnak. Azonban 2010. február 1-jétől már nekik is meg kell felelniük a jogszabályokban előírt valamennyi feltételnek. Ugyanakkor az október elseje után létrejött cégek csak akkor kapnak regisztrációs számot, ha megfelelnek a jogszabályban előírtaknak, azaz rendelkeznek az adott tevékenység végzéséhez - ha kell - szakemberrel, illetve ha szükséges, felelős műszaki vezetővel, és alkalmas telephellyel.

Az MKIK igazgatója elmondta, hogy a regisztráció az építőipari kivitelezők bejelentése alapján történik, az eljárás során nincs lehetőség hiánypótlásra, elutasítás esetén elvész az 5000 forint regisztrációs díj, ezért nagyon fontos, hogy a vállalkozások lehetőleg helyesen kitöltött adatlapot nyújtsanak be. A hiánytalan űrlap kitöltését segíti a kamara azzal, hogy elektronikus bejelentéshez használt szoftvert ellenőrző funkcióval működteti. Megkönnyíti továbbá az adminisztrációt az is, hogy hamarosan az ügyfélkapun keresztül is elérhető lesz a regisztráció - tette hozzá.

A kamara becslése szerint építőipari kivitelezői tevékenység több mint 90 ezer társas és egyéni vállalkozó tevékenységi körében szerepel, de reálisan 20-25 ezer vállalkozás bejelentkezésére számítanak, mivel becslések szerint ennyien végezhetnek építőipari kivitelezői munkát.

Ay János elmondta, hogy az építőipari kamarai regisztrációs szám meglétének ellenőrzése január 31. után rendszeresen várható. A kamara eleinte felhívja a vállalkozó figyelmét a regisztrációs szám hiányára, s ha öt napon belül pótolja a cég, akkor nem büntetik meg. Hangsúlyozta, hogy szeretnék elkerülni a bírságot, először figyelmeztetnek, ha ennek ellenére folytatja a vállalkozás a szabályszegést, akkor viszont meg fogják büntetni. Egyéni vállalkozóknál 30 ezer forint, társas vállalkozásoknál 200 ezer forint lehet a bírság.

MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!