2p

Versenyképessége növelésére, technológia fejlesztésre válassza az Európa Technológiai Felzárkóztató Hitelprogramot.

Milyen feltételek mellett vehet igénybe hitelt az Európa Technológiai Hitelprogram keretében?

  • A vállalatnak mindösszesen 25%-os saját erővel kell rendelkeznie. (Saját erőbe nem számítható be az államháztartás más alrendszereiből kapott támogatás.)

  • Saját erő formája lehet: számla, számlát helyettesítő dokumentum, vagy bankszámlájára e célra elhelyezett pénzeszköz.


A hitel főbb jellemzői:

  • A hitel futamideje min. 4 év,

  • Rendkívül kedvező kamatozás mellett forintban veheti igénybe (árfolyamkockázat nélkül),

  • Minimum 10 millió forint, maximum 500 millió forint lehet,

  • A hitel összege nem lehet több, mint a teljes beruházás költségének 75% -a,

  • A törlesztés előre meghatározott ütemezés szerint egyenlő összegekben történik (negyedévente/félévente). 5 napos értesítés esetén előtörlesztés is lehetséges.


Kinek ajánljuk?

Olyan kis- és középvállalkozásoknak, melyek

  • éves nettó árbevételük legfeljebb 40 millió euró, mérlegfőösszegük nem haladhatja meg a 27 millió eurót, foglalkoztatottak létszáma legfeljebb 249 fő,

  • eredményesen gazdálkodnak,

  • értékelhető üzleti tervvel rendelkeznek,

  • jogszabályi rendelkezésnek megfelelően működnek,

  • nincs lejárt TB/APEH (importőr, jövedéki munkát végző cég esetén VPOP) felé fennálló tartozásuk,

  • a vállalkozással szemben nem áll fenn csőd-, felszámolási ill. végelszámolási eljárás.


Kizáró feltételek:

  • Mezőgazdasági célú projekt nem támogatott

  • A hitel megkezdett beruházáshoz nem igényelhető

  • A hitel más hitel kiváltására nem fordítható

  • Szintentartó beruházás nem finanszírozható


Miért érdemes az Ön cégének Európa Technológiai Hitelprogramot igényelni?

  • Hosszabb távon hitelünkkel biztosítani tudja forrásszükségletét beruházásokhoz, fejlesztésekhez

  • Rendkívül kedvező hitelkamatot biztosítunk vállalkozása részére, árfolyamkockázat nélkül

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!