Cseresnyés Péter elmondta: A Pro Urbe Kft. által készített komplex városfejlesztési koncepció a megvalósulás előtt álló, de már engedélyezett tervekkel rendelkező projektek kategóriájában érdemelte ki a brüsszeli zsűri különdíját. A Magyar Urbanisztikai Társaság, mint az Európai Térbeli Tervezők Tanácsának (ECTP-CEU) magyarországi tagszervezete négy pályázatot juttatott tovább az európai versenyre, ahol a nyolc éve létező díj történetében először nyert magyar induló.
Hozzátette: a már megkezdett munkálatok befejezésével az Eötvös tértől az Erzsébet térig olyan terek összekapcsolt hálózata jön létre, amely újból élettel töltheti meg a lassan kiüresedő központot. A belváros a közösségi tér területévé válik, ahol nemcsak sétáló övezet lesz, de rendezvényeknek, fesztiváloknak is helyt tud adni, hétvégenként, jó időben pedig a zenepavilon koncertjei is kikapcsolódást kínálnak.
Horváth István, a nagykanizsai városfejlesztési divízió vezetője arról számolt be, hogy a budapesti Millenáris Park, egy ferencvárosi fejlesztés és a balatonfüredi partszakasz átalakítására készült tervek között lett a nagykanizsai az első magyar nyertes. A különdíj magát a koncepciót értékelte, kiemelt szempont volt, hogy az adott elképzelés mennyire javítja a polgárok életminőségét, mekkora előrelépést mutat szociális, gazdasági és környezetminőségi szempontból.
Hozzátette: a két ütemben tervezett nagykanizsai rekonstrukciós munkálatok első része már megkezdődött. Az 1,5 milliárd forintos, közel 900 millió forint uniós támogatással megvalósuló beruházás keretében a nagykanizsai Huszti téren körforgalmat alakítanak ki, korszerűsítik az Erzsébet teret, továbbá összekötik az Arany és a Petőfi utcát, illetve a Zrínyi és a Teleki utat.
A mintegy kétmilliárd forintból megvalósítandó második ütem pályázata az elbírálásnál tart, a remélt 700 millió forintos támogatásról pozitív visszajelzéseket kaptak.
Az elképzelések szerint a teljes nagykanizsai város rehabilitáció 2012 októberének végére fejeződhet be. A tervekért kiérdemelt díjat november 16-án, Brüsszelben vehetik át a tervezők és a város képviselői - közölte Horváth István.
MTI