3p

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság első fokon felfüggesztette a Holcim Hungária Zrt. Nyergesújfalura tervezett cementgyárának engedélyeztetését több civil szervezet, valamint Esztergom, Tát, Tokod és Tokodaltáró önkormányzatának beadványára.

A civil környezetvédők és az önkormányzatok az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőséget perelték be, mert szerintük a hatóság engedélye alapján a 76 hektáros, zöldmezős építkezés visszafordíthatatlan károkat okozna, különösen azon a Natura 2000-es védelem alatt álló területen, amelyen keresztül a Holcim egy 11 kilométeres szállítószalagot tervezett - tette hozzá Szuhi Attila,  az alapítvány képviselője.

A Holcim Hungária Zrt. a felfüggesztés ellen fellebbez - mondta el az MTI kérdésére Márta Irén, a vállalat kommunikációs vezetője. A vállalat álláspontja szerint a bíróság egyik közbenső döntése alapján az egységes környezethasználati engedély végrehajtását függesztették fel, de ez nincs hatással a jogerős és végrehajtható építési engedélyre.

A Holcim Zrt. 350 millió euró értékű beruházással Európa legkorszerűbb cementgyárát kívánja felépíteni a Nyergesújfalu Ipari Parkban, a közeli, 141 éves lábatlani gyár kiváltására. Az új cementgyár az elérhető legjobb technikákat alkalmazza, azonban az építés előreláthatólag 2 évet csúszik a pénzügyi, beszállítói és építőipari piacon tapasztalható változások miatt.

A civil környezetvédők a levegőtisztaság-védelmi vizsgálat számításait is vitatták és rámutattak, hogy a légszennyezéssel már jelenleg is túlterhelt régióban nem engedélyezhető a beruházás.

A megyei bíróság elsőfokú ítélete szerint a cég a bírósági döntés végeztéig nem kezdheti el a gyár építését. A további eljárásban azt vizsgálják, jogszerű volt-e a Környezetvédelmi Főfelügyelőség engedélyező határozata, valamint szakértői véleményeket szereznek be a légszennyezettség-méréssel és a Natura 2000 területekkel kapcsolatos kifogások elbírálására.

A Válaszúton Alapítvány közlése szerint a tervezett cementgyár a hatástanulmányok adatai szerint több mint ezer tonna egészségre káros vegyületet, nitrogén-oxidokat, szálló port és nehézfémeket juttatna a levegőbe. A tervezett gyár ráadásul 75 ezer tonna hulladékot égetne évente, napi 500 kamionnal terhelné az utakat. Az üzemhez tartozó szállítószalag és a bányabővítések védett Natura 2000 élőhelyeket semmisítenének meg.

A vállalat tájékoztatója szerint a Holcim Hungária Zrt. Magyarország egyik vezető cement- kavics- és beton előállító vállalata, amelynek 2008-ban elért nettó árbevétele közel 36,294 milliárd forint volt. Magyarországon a Holcim 697 főt foglalkoztat. A Holcim az elmúlt évben Magyarországon 5,27 milliárd forintot fordított különböző környezetvédelmi és munkavédelmi fejlesztésekre, kapacitásbővítésre és korszerűsítésre.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!