A gazdasági minisztérium által a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból (KKC) támogatott térítésmentes képzés március 24-én kezdődik. A 8 napos képzésekkel elsősorban azokat a nőket kívánják segíteni, akik tartós munkanélküliek, és kevés az esélyük elhelyezkedni, továbbá önfoglalkoztatók, vagy vállalkozóként szeretnének a továbbiakban tevékenykedni.
A Közgazdasági Politechnikum mellett működő Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban nemcsak készségfejlesztési, pénzügyi, adózási ismereteket kaphatnak a résztvevők, hanem a trénerek gondot fordítanak az informatikai felhasználói ismeretek átadására is - közölte Visegrádi Judit.
A BIVÁK-kal együttműködő Közgazdasági Politechnikum 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a gazdasági tárca "Nők vállalkozói készségfejlesztése és képzése, új vállalkozások indítása" című pályázaton a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból.
A saját erővel kiegészített 16,6 millió forintos program keretében eddig lebonyolított programokon már több mint százan kaptak képzést, 20 százalékuk új vállalkozást alapított. Becslések szerint az öt tanfolyamból álló programban, amely most félidejénél tart, mintegy 200-an kapnak gyakorlati ismereteket - közölte a Visegrádi Judit.
MTI