2p

Új gázturbinás csúcserőmű alapkövét rakták le pénteken Ajkán, a Bakonyi Erőmű Zrt. telephelyén; a beruházás 70 millió euróba kerül, és 2010 végére fejeződik be.

A kétszer 58 megawattos erőmű teljesen magyar tulajdonban épül, a projekttársaságban 50,1 százalékos többségi tulajdoni részt birtokol a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt., míg 49,9 százalékos tulajdona van az Euroinvest Zrt.-nek. Az új erőmű úgynevezett csúcserőmű lesz, amely fontos szerepet kap a napi áramfogyasztási csúcsok kielégítésében, és ezzel nagyban javítani fogja a hazai energiarendszer szabályozhatóságát - ismertette az alapkőletételi ünnepségen Mártha Imre, az MVM Zrt. vezérigazgatója. A csúcserőmű ezidáig hiányzik a hazai villamosenergia-rendszerből.

A leendő erőmű legfontosabb berendezése a két 58 megawatt teljesítményű Rolls Royce gázturbina lesz; a modern turbinablokkok képesek 10 perc alatt teljes terheléssel üzemelni - mutatott rá a vezérigazgató. Mártha Imre hangsúlyozta, hogy  az új erőmű nagyon gazdaságos lesz, s gondolkodnak az áramnak az exportján is, ugyanis a "csúcsáram" az európai piacokon nagyon jól értékesíthető termék.

Demján Sándor, az Euroinvest elnöke kiemelte: a megvalósuló erőmű jelenleg az egyetlen olyan, folyamatban lévő energetikai beruházás, amely teljes egészében magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik. "Nemzeti érdek, hogy Magyarország két nagyon fontos és meghatározó ágazatban, az energia- és a bankszektorban újból többségbe kerüljön" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy az új létesítmény a Bakonyi Erőmű Zrt. számára stratégiai jelentőségű beruházás, hiszen az elavult technológiát egy világszínvonalú műszaki megoldás váltja fel, miközben a meglévő telephelyből fakadó infrastrukturális előnyök rendelkezésre állnak.

Németh Frigyes, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy 1943 óta termelnek energiát az ajkai erőműben, a mostani technológia pedig már 40 éves. Az új csúcserőmű azonban világszínvonalú műszaki megoldású, még az épülete is valóságos "építészeti kuriózum" lesz. A vezérigazgató szerint a beruházás révén 10-12 új munkahely létesül.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!