Ma már 63 pályázónak van aláírt támogatási szerződése, és az elkövetkező időszakban százával írjuk alá a szerződéseket. Tanulási folyamat elején vagyunk, ráadásul akkora roham érte az intézményrendszert, amire még nem volt felkészülve. Esetenként azért nem bírálják el a pályázatokat rögtön a beérkezés után, mert bevárják a többi elképzelést is, hogy a legjobbakat választhassák ki. Eddig tizenkétezer pályázat érkezett, több mint tízezernél elkezdődött a döntés-előkészítés, és kétezer esetben megszületett a pozitív támogatási döntés, ami a központi programok beruházásaival együtt 66 milliárd forint támogatás odaítélését jelenti - közölte a Népszabadsággal Baráth Etele.
Október folyamán kezdődnek a kifizetések a kedvezményezettek által benyújtott számlákra is. Az EU-ban fel sem merül, hogy Magyarország nettó befizető lehet. Igaz, vannak a magyar államháztartási törvényben olyan előírások, melyek alapján csak az minősül államháztartási bevételnek, amit ki is fizetünk. Brüsszelből már átutalták az előlegeket, amelyekkel gazdálkodhatunk - idézi a Népszabadság a minisztert.
A jövő évi költségvetésben kilenc-, a 2006-osban pedig húszmilliárd forintot különítünk el az olyan kiemelt fejlesztések előkészítésére, amelyekre 2007-től támogatást ad az EU. Már nemcsak útépítésről, vasútfejlesztésről lehet szó, hanem informatikáról, elővárosi közlekedésről, szennyvízhálózat-építésről, területrendezésről, egészségügyről. Az összeg 600 milliárd forint értékű beruházást jelenthet 2007-2008-ban. További 3,5 milliárd forint jut pályázat-előkészítésre, amely önkormányzatokat, társadalmi szervezeteket, vállalkozásokat segít uniós támogatásra érdemes fejlesztési elképzelések kidolgozásában. Ha minden jól megy, 2007-2008-ra 800-900 milliárd forint értékű program lesz előkészítve - mondta el a Népszabadságnak Baráth Etele.
Hamarosan százával írják alá a pályázati szerződéseket
Jövőre kilenc-, 2006-ban húszmilliárd forintot különítenek el a költségvetésekben az olyan kiemelt fejlesztések előkészítésére, amelyekre 2007-től támogatást ad az EU. Az összeg 600 milliárd forint értékű beruházást jelenthet 2007-2008-ban - mondta Baráth Etele uniós ügyekért felelős miniszter.