2p

Egy friss felmérés szerint 2007 óta egyre kevesebb vállalkozás bízik abban, hogy bankja pozitívan bírálja el hitelkérelmét, pedig körükben továbbra is a bankhitel számít a legfőbb finanszírozási formának.

A GfK Hungária a hazai vállalkozások bankolási szokásait vizsgáló idei felméréséből kiderül, hogy már három éve folyamatosan csökken azon cégek aránya, akik bíznak a sikeres hitelbírálatban.

Ez a vélekedés hatással van a vállalkozások finanszírozási stratégiájára is. Ugyanakkor az általunk megkérdezett vállalatvezetők egyöntetűen állítják, hogy a banki finanszírozásnak továbbra is kiemelten fontos szerep jut a KKV-k életében, ezért a bank is nagyon fontos partner a vállalatok életében.

Mivel általában hosszabb távú együttműködésről van szó, a kulcsszó minden esetben a kölcsönös bizalom. Előtérbe került a személyes kapcsolat. A vállalatvezetők elmondása szerint azok a bankok lehetnek sikeresek ügyfeleiknél, akik a pénzügyi válság negatív hatásai ellenére sem zárkóznak el mereven a finanszírozási kérésektől. Számos vállalatvezető utalt arra, hogy a jelen helyzetben újra mérlegelniük kellett banki kapcsolataikat: attól függően, hogy az adott pénzintézet hogyan viszonyult a finanszírozási kérdésekhez, vagy megerősödött kapcsolatuk meglévő banki partnerükkel, vagy éppen újat kerestek vállalkozásuknak.

A válság következtében nehezebb helyzetbe került - és éppen ezért még inkább finanszírozásra szoruló - KKV-k  bankválasztásában az általunk megkérdezett vállalati vezetők vagy tulajdonosok szerint a megbízhatóság és a kiszámíthatóság, valamint az  kooperációs képesség a kulcsmomentumok. Ezt várják, ezt igénylik banki partnerüktől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!