Az üzleti tartalomfejlesztés támogatása kis- és középvállalkozások számára című pályázat keretében a Typotex Elektronikus Kiadó Kft. 10 millió forint európai uniós társfinanszírozással megvalósuló támogatást nyert. Ezen a pályázaton december 8-án hirdettek először nyertest, akkor négy pályázó részesült összesen 536,625 millió forint támogatásban. A 2004-2006 között rendelkezésre álló keret 2,35 milliárd forint.
A szélessávú internet-infrastruktúra kiépítésének és a szolgáltatás beindításának támogatása Magyarország üzletileg kevésbé vonzó településein elnevezésű pályázat keretében a Pick-Up Kft. 76 millió forint támogatást kapott. Ezen a pályázaton eddig még nem hirdettek nyertest. A 2004-2006 között rendelkezésre álló keret 2,7 milliárd forint.
A pályázatok benyújtásának határideje ebben az évben december 31. A GKM közlése szerint a források felhasználásával újabb jelentős projektek valósulnak meg, eredményesen hozzájárulva ezzel is a GVOP fő céljának, Magyarország versenyképességének fejlesztéséhez. (MTI)
Informatikai pályázatokon hirdetett eredményt a GKM
Összesen 86 millió forintot nyert két cég az információs társadalom- és gazdaságfejlesztés támogatására kiírt pályázaton a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) Irányító Hatósága döntése alapján - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).