A Monetáris Tanács jelentésében azt is hangsúlyozza, hogy tartósan gyengébb árfolyam esetén további kamatemelés válhat szükségessé a jövő év végi infláció 5,5 százalékra szorítása miatt. A Monetáris Tanács megítélése szerint az elmúlt hétre jellemző 260 forint/euró árfolyamszint, illetve a júliusi 264 forintos euró árfolyam túl nagy teret enged az inflációs kockázati tényezők érvényre jutásához - ismertette a Monetáris Tanács állásfoglalását Járai Zsigmond. A bankelnök véleménye szerint a jegybank csak akkor fog kamatot csökkenteni, ha a 250-260 forint/euró árfolyamsáv erős oldalán stabilizálódik a forint.
Bár az MNB a jövő évi inflációs prognózisában decemberre 5,8 százalékos fogyasztói áremelkedést vár - ami a májusban kiadottnál 1,9 százalékponttal magasabb - a jegybank szeretne ennél alacsonyabb, 5,5 százalékot elérni. Ennek érdekében fogja kialakítani kamatpolitikáját a Monetáris Tanács - idézte az MTI Járai Zsigmondot.
A 250-260 forint/euró körüli árfolyamszint az MNB véleménye szerint egyensúlyinak tekinthető, amelyet a kormány Középtávú Gazdaságpolitikai Programjában is rögzített - tette hozzá a bankelnök.
Az MNB 2004-re átlagosan 6,5 százalékos inflációt tervezett, amelyből 1 százalékpont a jövő évi áfa-változások következménye. "Nemzetközi tapasztalat szerint az áfaemelés, illetve -csökkentés nem teljes mértékben jelenik meg az árakban. A jegybank prognózisa szerint az 1,4 százalékpontos többletinfláció valójában csak 1 százalékpontot jelent. Az áfa-emelésekből 80 százalék, míg a tervezett áfa-csökkentésekből csak 20 százalék érvényesül az árakban" - mondta Járai.
"A jegybank jövő évi inflációs prognózisa abból indul ki, hogy a kormány által július közepén elfogadott költségvetési irányelvek teljesülnek" - szögezte le az MNB elnöke. Ez azt jelenti, hogy megvalósulnak a már bejelentett áfa-változások, és a jövedelem politikai lépések. "Jobb lett volna persze, ha a költségvetés konszolidációja a kiadások csökkentésével és nem a bevételek növelésével valósul meg" - fűzte hozzá Járai Zsigmond. A költségvetési konszolidáció elkerülhetetlen a makrogazdasági egyensúly megőrzéséhez - olvasható a Monetáris Tanács állásfoglalásában.
Az inflációs prognózist érintő és az idei, illetve a jövő évi államháztartási hiánnyal összefüggő kérdésekre válaszolva Járai Zsigmond kijelentette: "az MNB prognózisa szerint 2003-ban az államháztartás GDP-arányos hiánya a kormányprognózisban szereplő 4,8 százaléknál nagyobb lesz, 5,2-5,5 százalék". Ehhez még hozzáadódhat jövő májusban az önkormányzatoknál fellépő hiány, amely elérheti a GDP 0,5 százalékát. "Ami a jövő évi államháztartási hiányt illeti, ott elérhetőnek látszik a kormány által elhatározott 3,8 százalékos deficit" - tette hozzá.
Járai: jelenleg nincs mód kamatcsökkentésre
A jegybank addig nem lát lehetőséget a kamatcsökkentésre, amíg az árfolyam tartósan nem válik stabillá a 250-260 forint/eurós sáv erős felében - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.