2p

Az uniós pályázatok iránt érdeklődők előtt is kevéssé ismert az a tény, hogy a szigorú feltételek miatt gyakran buktatónak bizonyuló bankgarancia helyett a pályázók biztosítékként egy biztosító által kiállított kötelezvényt is benyújthatnak.

A pályázatok révén elnyert támogatás fejében kötelezően felajánlandó biztosíték nagysága jellemzően a támogatási összeg 120 százaléka, amellyel a beruházás ideje alatt és a megvalósulást követő öt éven keresztül kell rendelkezni. A nemzetközi gyakorlattal szemben Magyarországon a biztosítéki kör a közelmúltig jellemzően csak a bankgaranciát foglalta magában, amelyhez azonban a megkívánt fedezet összege az uniós pályázatokon elnyerhető támogatok esetében azok háromszorosát is elérheti - számolt be a Világgazdaság.

Az úgynevezett kezesi biztosításnál ezzel szemben a százszázalékos fedezeti mérték is ritka - tájékoztatta a Világgazdaságot dr. Lampert György, az EuroBond ügyvezetője. A vállalkozók számára az is fontos szempont lehet, hogy a kezesi biztosítás nem terheli esetleges banki hitelkeretüket, így pótlólagos forrást jelent. Jó hír, hogy a humán erőforrás fejlesztése és a regionális operatív programok esetében sem kérdéses már a biztosító készfizető kezességének elfogadottsága, hiszen a pályázati kiírások nevesítik azt - áll a Világgazdaság beszámolójában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!