3p

A környezetvédelmi tárca három céget keresett meg a CER-kvóták útjának nyomon követése érdekében azután, hogy a Magyarország által márciusban értékesített 793 ezer szén-dioxid kibocsátási kvótából 7 ezer visszakerült a CER-kvóták kereskedelmével foglalkozó Bluenext tőzsdére, közülük még a Total Global Steel válaszára várnak.

Molnár József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) kabinetfőnöke az MTI-vel szerdán közölte: a március 4. és 12. között lezajlott tranzakciókkal kapcsolatban a zöldtárca a Hungarian Energy Power-től (HEP), a Microdyne-től, illetve a Total Global Steeltől kért nyilatkozatokat, illetve dokumentumokat.

A kért információt és nyilatkozatokat a tárca az előbbi két cégtől megkapta, a harmadiktól azonban eddig nem kapott érdemi választ arra a kérdésre, hogy érkezett-e a cég kvótaszámlájára CER-kvóta március 4. és 12. között. A minisztérium birtokában lévő dokumentumok arra utalnak, hogy a CER-kvóták a Total Global Steel kvótaszámlájára érkeztek, azonban ezt csak a nemzeti jegyzékkezelőnél vezetett kvótaszámlán lehet ellenőrizni, amire a cég még nem adott felhatalmazást a magyar félnek. Hozzátette: a CER-ek további útjáról, valamint arról, mely cég vitte be a Bluenext tőzsdére a magyar eredetű CER-kvótákat, egyelőre nincs információja a minisztériumnak. Ennek tisztázása a Bluenext kvótatőzsde feladata, a tárca a rendelkezésére álló adatokat megadta a börze számára. A tárca információkérésének célja, hogy kiderüljön, mely piaci szereplő tisztességtelen magatartása miatt juthatott vissza a kvóták egy része az európai kvótatőzsdére.

A Dow Jones Newswires hírügynökség szerint a Total Global Steel korábban azt közölte, hogy nem vásárolt magyarországi CER-eket. Martin Lonergan, a cég vezérigazgatója a hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy "soha nem ügyleteltek a magyar kormánnyal".

A Point Carbon norvég emissziókereskedelmi hírportál forrásai szerint a társaság vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy készek megadni a kért segítséget Magyarországnak, amennyiben az biztosítja a Total Global Steelt, hogy a kapott adatokat bizalmasan kezeli. Erre azonban eddig még nem kapott biztosítékot a vállalat. A vezérigazgató a hírportálnak elmondta: nem értékesítettek CER-kvótát a Bluenext tőzsdén amióta annak tagjai lettek 2009 áprilisában.

Magyarország 793 ezer kvótát értékesített négy részletben március 9-12. között a Hungarian Energy Power kvótabrókeren keresztül egy japán vásárlónak. A már értékesített kvóták közül azonban 7 ezer visszakerült a szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal foglalkozó párizsi székhelyű Bluenext tőzsdére - ahová nem lett volna szabad -, ezért ott emiatt felfüggesztették a kereskedést.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!