Lelkes pályázók, felfüggesztett projektek
Eddig a 9 pályázati felhívásra 1088 projektötlet érkezett be és 984 esetben elkezdődött a döntés előkészítés is. A ROP kiírásaira már az első hat-hét hónapban nagy volt a túljelentkezés, az igényelt támogatási összeg közel 184 milliárd forint, tehát jóval meghaladja a rendelkezésre álló keretet. Ezért néhány igen népszerű kiírásnál a program irányító hatósága november 5-től mind a hét régióban a felfüggesztés mellett döntött. Az érintett pályázatokra - ROP 1.1 Turisztikai vonzerők fejlesztése, ROP 2.1 Hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítása, ROP 2.1.3 Helyi tömegközlekedés fejlesztése, ROP 2.2 Városi területek rehabilitációja, ROP 2.3 Az óvodai és az alapfokú oktatási-nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése - november 5-én délig lehet jelentkezni. A többi kiírásnál a pályázás továbbra is folyamatos. A beadott anyagok elbírálása után derül ki, hogy a támogatható projektek forrásigénye valóban eléri-e a kereteket és 2005 elején újra megnyitásra kerülhetnek-e a most túlterhelt pályázati ablakok. Mint azt a szakértők kiemelik, ezek az adatok igen örömteliek, hiszen a fokozott hazai pályázási kedv bizonyítéka. Figyelemre méltó, hogy a legtöbben az észak-magyarországi régióból pályáztak, míg a legkevesebb pályázat Közép-Magyarországról érkezett.
Tisztázatlan ötletek, kusza gondolatok
A beadott pályázatok legnagyobb része kiválóan kidolgozott projekt megvalósítását célozza. Számos önkormányzat és önkormányzati társulás már több éve vár támogatási lehetőségre, ezért alaposan megtervezte és kidolgozta javaslatait. Mindemellett még sok a hiányosan beadott, formailag, tartalmilag nem megfelelő pályázat. Számos hiba fakad figyelmetlenségből vagy tájékozatlanságból. Sok a tisztázatlan, kusza gondolat a pályázni vágyók fejében, és sajnos kevés az igazán hozzáértő szakember és hatékony információforrás, ami a segítségükre lehetne. Sok kistelepülés esetében gondot okoz a pályázatírásra alkalmas személy kiválasztása és honorálása is, pedig a komplex regionális projektek kidolgozása korántsem egyszerű feladat. Jó hír viszont, hogy a beérkezett pályázatok adminisztratív feldolgozása felgyorsulni látszik.
A 2004-2006 között rendelkezésre álló források felhasználásának határideje legkésőbb 2008 vége, tehát a projektek megvalósítását addig be kell fejezni. A jövőben a pályázási láz valószínűleg nőni fog, és ez további ideiglenes kiírás berekesztéseket vonhat maga után, ha a pályázók lekötik a támogatási kereteket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a források kiürülésétől tartva, sietve kell összecsapni egy-egy projektötletet, hiszen a gyakorlat is azt mutatja, csak az alapos, körültekintően megírt munka lehet nyerő!
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
November elején felfüggesztik a ROP pályázatokat
ROP - Gyakran ismétlődő kérdések
Nagy lelkesedés jellemzi a ROP-pályázatokat
Idő előtti felfüggesztések jellemzik a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) kiírásait, ugyanis az igényelt támogatási összeg jóval meghaladja a rendelkezésre álló keretet. A visszautasított pályázatok számától függ, hány ablak nyílhat meg 2005 tavaszán.