2p

Összesen mintegy 420 milliárd forinttal gazdálkodhat jövőre az a három terület, amely Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alá került.

A legtöbb pénzt a lakástámogatásokra fordítja a központi költségvetés, de jelentősen nő a területfejlesztési források összege, az idegenforgalomban pedig kiemelt turisztikai beruházások előkészítése kezdődik meg.

A közvetlen lakástámogatásokkal, a jövőre életbe lépő új intézkedésekkel, illetve az önkormányzati és egyéb támogatásokkal együtt 2005-ben összesen 276 milliárd forintot fordít az állam az otthonteremtésre. Ebből 231 milliárd kerül a regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter felügyelete alá, a többi más minisztériumok költségvetésében jelenik meg.

Kolber István a Világgazdaságnak elmondta: jövőre a tervek szerint 1,9 milliárd forint jut panelépületek felújítására, de a kormány 2006-tól ennél nagyobb léptékű panelprogramot szeretne megvalósítani. Készül a 2007-2013 közötti időszak Nemzeti Fejlesztési Terve, emellett az EU új tagországainak többsége együtt próbálja elérni a városrehabilitációra fordítható uniós források növelését, illetve azt, hogy a támogatásokat a lakótelepek felújítására is fel lehessen használni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!