A ROP Irányító Hatósága (IH) örömmel állapítja meg, hogy a program keretében megvalósítható fejlesztések rendkívül népszerűek voltak a pályázók körében, így a 2004 évre kitűzött célok, azaz a pályáztatási időszak sikeresen, már az év vége előtt lezajlik. Ezt támasztja alá az 1019 db pályázat, amely a pályázati kiírás meghirdetése óta, 2004. október 5-ig érkezett, és amelyekből a pozitív támogatási javaslatot kapott munkák mintegy 45,6 milliárd forint értékű támogatást kötnek le.
Kiemelkedő népszerűségűeknek bizonyultak az un. Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) támogatott pályázati ablakok (ROP 1.1; ROP 2.1; ROP 2.1.3; ROP 2.2; ROP 2.3), amelyek a fent említett négy területet fedik le. Az Európai Szociális Alapból (ESZA) foglalkoztatási és képzési projektek finanszírozhatók. A támogatások minden esetben vissza nem térítendő támogatást jelentenek.
A programban megfogalmazott területi-fejlődési és kiegyenlítődési célok elérése, valamint a program megvalósításának átláthatósága érdekében, az IH a támogatható projektek eddigi megoszlása alapján részletesen áttekintette a források várható felhasználását. Ennek alapján, valamint a ROP fenti célkitűzéseinek elérése érdekében az IH a 2004. évi pályáztatási időszakot, az ERFA pályázatok esetében, minden régióban felfüggeszti. A felfüggesztés nem érinti az ESZA típusú pályázatokat, tehát a ROP 3.2, 3.2.1 és 3.3 intézkedések pályázhatóak. A pályázatok befogadása 2005-ben folytatódik, amelyről a ROP Irányító Hatósága a jövő év elején a sajtón keresztül, felhívásban és közleményben értesíti a pályázókat.
A felfüggesztés által érintett pályázati ablakok:
2.1 Hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítása
2.1.3 Hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítása - A helyi tömegközlekedés fejlesztése
2.2 Városi területek rehabilitációja: város és barnamezős rehabilitációi
2.3 Az óvodai és az alapfokú oktatási-nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése.
A "ROP 1.2 Turisztikai fogadóképesség javítása" intézkedésre a pályázatok beadási határideje 2004. 06. 15 volt, újbóli meghirdetése ugyancsak 2005-ben lesz.
A felfüggesztés 2004. november 5., pénteken déli 12 órától hatályos. Az illetékes regionális fejlesztési ügynökségek, a felsorolt intézkedésekre, fenti időpontig személyesen beadott, illetve 2004. november 5-én éjfélig postára adott (postai bélyegzővel ellátott) pályázatokat még befogadják.
Forrás: NFH