5p

Miközben egy átlagos vállalkozás indítása óriási kockázattal jár, és az induló cégek elenyésző száma éli túl a szárnypróbálgatás éveit, a hálózatba tömörült, sikerreceptet követő vállalkozások indulása jóval zökkenőmentesebb. Természetesen egy know-how átvétele sem garantál sikert, az csak a vállalkozó és csapatának munkája folytán valósulhat meg.

A vállalkozások organikus növekedése sokszor nem éri el azt a tempót, amit a tulajdonos szeretne. A növekedés hitelekkel, vagy tőkéstársak bevonásával gyorsítható, ám vannak esetek, amikor a piac még ennél is nagyobb mennyiségre nyitott, amire kiváló példa az egyik legsikeresebb magyar alapítású franchise-lánc, a Fornetti. Az 1997-ben franchise-hálózatként induló látványpékség rendkívül gyorsan sikeres lett, és egy évtized alatt Magyarországon közel kétezer partnere lett. Mint a példa mutatja hálózatot építeni – és ilyen módon külső partnereket bevonni – ötletgazdaként is érdemes lehet, hiszen a vállalkozás terjeszkedését sokkal könnyebb dinamizálni. Mindennek természetesen előfeltétele, hogy legyen egy piacképes termék, know-how, amely kellően vonzó lehet más vállalkozások számára.

Annak sem kell azonban kétségbe esni, aki nem tartja magát nagy ötletembernek, de megvan a vállalkozás indításához szükséges anyagi forrása és a munkához a kellő kitartása, hiszen számukra éppen a hálózathoz való csatlakozás jelenthet megoldási alternatívát. A nemzetközi tapasztalatok szerint a franchise-vállalkozásban lépő félnek általában a már befutott márkanév használata és a rendszer tapasztalt tagjainak szakmai támogatása mellett a csődre mindössze öt százalék esélye marad. Ez pedig jóval kedvezőbb ráta, mint ami egy átlagos vállalkozási ötlet esetén tapasztalható. Pozitívum ugyanakkor, hogy a csatlakozó fél „teljes értékű” vállalkozást vezethet, hiszen valamennyi franchise hálózatról elmondható, hogy a rendszert elindító cég nem szól bele a napi üzemeltetésbe.

Tény, hogy a belépésért a rendszergazda, vagy más néven franchise gazda pénzt szokott kérni, ami növeli a kezdeti befektetett összeg nagyságát. Jellemző kiadás továbbá a belépési díj mellett a forgalomhoz arányosan kötött rendszeres franchise-díj. Nincs szabály továbbá arra vonatkozólag, hogy az adott rendszer vezetője évente, vagy havonta igényli a tagság folyamatosságát biztosító díjat.

A fentiekből következik, hogy míg rendszergazdaként gyors növekedéssel (ugyanakkor a külső partnerek miatt korlátozott bevétellel) lehet számolni, addig hálózati tagként limitált kockázatra, kiszámíthatóbb üzletmenetre, ugyanakkor mérsékeltebb növekedésre lehet számítani. Természetesen azok a vállalkozók, akik egy üzletet sikeresen beindítottak, és „önjáróvá tettek”, nyithatnak újabb egységet. Az egyik vezető ingatlanforgalmazó hálózatnál, a Duna Housenál például a vidéki városok esetén jellemzően egy partner üzemeltet kettő, de esetenként 4-5 ügynökséget is. Hasonló a helyzet a világ legnagyobb gyorsétterem-láncánál, a McDonaldsnál is, ahol egy-egy partner több étterem tulajdonosa, üzemeltetője is lehet.

Figyelembe kell ugyanakkor venni azt a tényt, hogy egy idő után nehéz vagy már csak kis jövedelmezőséggel, lényegesen nagyobb kockázattal lehet új egységet nyitni. Egyrészt a saját hálózat is szinte teljes mértékben lefedi a piacot, másrészt a konkurenciának is fokozott jelenléte van.

Természetesen ilyen esetekben is van lehetőség további fejlődésre, ám ez többnyire hálózati szintű együttműködéssel lehetséges. Ilyenek a folyamatos hálózat szintű reklám kampányok, amelyek az országos jelenléttel bíró franchise-hálózatok esetén komoly hatékonysági előnyt biztosít. Hasonlóképpen egy nagy lánc esetében lehetőség van törzsvásárlói rendszer kialakítására, amely növeli a márkahűséget, és - többnyire egység és hálózat szinten is - növeli a forgalmat.

Hasonló növekedési lehetőségeket rejtenek a közösen létrehozandó online értékesítési rendszerek, melyek szintén nagyobb lefedettség esetén kínálnak versenyelőnyt. Ugyan egyelőre még nem túl gyakori, de előfordul a profil erőteljes szélesítése. Erre a mindenki által ismert márkák közül példakén a McDonalds kávézóinak nyitása említhető.

A növekedés tehát a hálózat tagjaként is biztosított, ugyanakkor, miután a vállalkozási öltet az alkalmazott technológia, vagy a márkanév is más tulajdonát képzi, ezért szédületes sebességű növekedésre nem szabad számítani.

El kell oszlatni természetesen azt az esetleges tévképzetet is, hogy egy franchise-hálózat partnereként beleülünk a készbe, és a siker automatikusan az ölünkbe hullik. Sajnos az üzleti életben nincs olyan módszer, ami garantálhatná a sikert, vagy ami befektetett munka nélkül vezetne sikerhez. A franchise pusztán lecsökkentheti a várható kockázatok mértékét, de nem garantálja 100 százalékban a sikert. Ehhez, mint minden más vállalkozáshoz elszántság és kemény munka szükséges.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!