2p

Dél-oroszországi gázlelőhelyben szerez részesedét a német E.ON energiakonszern.

Ezzel új fejezet nyílik az orosz Gazprom gázipari vállalat és az E.ON sikeres, többéves együttműködésében, idézte az E.ON igazgatótanácsának elnökét, Bernhard Reutersberget a Vremja Novosztyej című orosz lap pénteken. Az E.ON-elnök szerint hamarosan befejeződhet az ügylet eljárási szakasza, és ezzel egy időben társtulajdonosai lesznek a Severneftgazprom cégnek. Ez utóbbi vállalat rendelkezik jelenleg a kitermelési jogokkal.

A német cégvezető úgy vélekedett, hogy a lépéssel elmélyül a Gazprom és az E.ON közötti partnerség, és előbbre lépnek a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításában is.

Az E.ON - a német BASF vegyiművekkel együtt - a Gazprom partnere az Északi Áramlat gázvezeték építésében és az azt majdan tápláló orosz gázmezők fejlesztésében és kitermelésében. A Déli Áramlat fővállalkozója a Gazprom és az olasz Eni energiavállalat, és most először esik szó arról, hogy a Déli Áramlatban is szerepe lehet az orosz-német együttműködésnek. Mindkét vezeték Ukrajna elkerülésével szállítana orosz földgázt Európába a 2010-es évek közepétől.

A német vállalatvezető szerint az elkövetkező három évben az E.ON négymilliárd eurót fektet be, leginkább a gázvezeték hálózat, a gáztárolók rendszerének kiszélesítésére, továbbá a kitermelés és a cseppfolyósított gáz szállításának megvalósítására készült tervek kivitelezésére.

Bernhard Reutersberg végezetül kijelentette, hogy az E.ON stratégiájában Oroszország továbbra is nélkülözhetetlen partner marad.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!