3p

Az orosz fél kész 20-25 százalékkal csökkenteni a gáz árát Kijev számára, s ez a Gazpromnak mintegy 3 milliárd dolláros bevétel-kiesést jelent - ez derül ki a hétfői orosz lapokból, amelyek kijevi forrásokra hivatkozva közöltek részleteket a pénteken szűkszavúan bejelentett orosz-ukrán gázszállítási megállapodásról.

A Vedomosztyi című üzleti lap forrásai szerint még semmit nem írtak alá, és egyelőre mindenképpen csak 2010-ről van szó. A tavaly januárban tíz évre aláírt szerződés értelmében Ukrajna számára a gáz alapára jelenleg 1000 köbméterenként 350 dollár, s ez az olajárak alakulásától függően negyedévente változik. A lap idézte az East European Gas Analysis elnevezésű amerikai elemző céget, amely szerint ezt túl magas ár, s idén a 250 dollár lenne "normális", annál is inkább, mert év elején a Gazprom Európába 280 dollárért szállított, míg Ukrajna 308 dollárt fizetett.

A Vremja Novosztyej című lap szerint Dmitrij Medvegyev Ukrajnába teendő első elnöki látogatásán, szerdán a fő téma várhatóan egy megállapodás-csomag aláírása lesz: Kijev kedvezményt kap a gáz árából, cserébe viszont engedményeket tesz az együttműködés számos más területén. A lap forrásai szerint a gáz árát erre az évre ezer köbméterenként 250-260 dollárra csökkenti az orosz fél. Kérdés azonban, hogy ez egyszeri engedmény lesz-e, vagy az árképzést alakítják át. A Vremja Novosztyej feltételezi, hogy egyszeri akcióról, vagy valamiféle árcsökkentő tényezők néhány évre szóló, de egyszeri figyelembe vételéről van szó, mert így Moszkva jobban meg tudja védeni magát attól, hogy Kijev esetleg nem teljesíti vállalásait.

A lap úgy véli, hogy Kijevnek nemigen van mit nyújtania a Gazpromnak cserébe a jelentős engedményért, az ukrajnai gázvezeték-rendszer orosz részvétellel alapítandó konzorcium által történő üzemeltetése ugyanis hosszú lejáratú és nem is túl vonzó téma. Az ukrán piachoz való hozzáférés az ipari felhasználás 25 százalékáig amúgy is biztosított a Gazprom számára, és nem túl jövedelmező lehetőség.

Julija Timosenko volt kormányfő árnyékkormányának energetikai miniszterét idézve a lap azt írta, hogy a Gazprom cserébe az ukrajnai földalatti tárolókhoz való hozzáférést kapja. A Nyezaviszimaja Gazeta szerint ezzel a Gazprom módot kap az európai gázszállítások kihagyásoktól mentes biztosítására és ezzel egyben arra, hogy korlátozza az Ukrajnának szóló szállításokat anélkül, hogy ez nemzetközi botrányt okozna. A lap szerint Medvegyev ukrajnai tárgyalásai nyomán bejelentik a gázár csökkentését, de csakis abban az esetben, ha Viktor Janukovics ukrán államfő megfelelő garanciákat tud nyújtani az orosz elnöknek arra nézve, hogy teljesíti minden egyéb kötelezettségét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!