A Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program Irányító Hatóságának vezetője 2004 november 10-i hatállyal a KIOP-2004-1.1.2.F kódszámmal jelölt, Szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztése című[ajanlo=84][igazitas=left/]pályázati komponens intézkedés felfüggesztéséről döntött. A Közreműködő Szervezetnek (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága) 2004. november 10-én 16 óráig áll módjában elfogadni a beérkezett pályázatokat.
Nem kerül sor ilyen drasztikus lépésre, "mindössze" a kizáró okok körét bővítik a GVOP regionális vállalati központok létesítésének támogatását célzó programja esetében. A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Irányító Hatóság a GVOP-2004-4.1.2 számú pályázati felhívás és útmutató VII. pontjában felsorolt kizáró okok körét bővíti a következők szerint: "Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, aki pályázatában nem mutatja ki, hogy elektronikus árbevétele nő a fejlesztés által, és a pályázó nettó árbevételén belül az elektronikus úton történő értékesítés és beszerzés együttes értékének tervezett növekedése a fejlesztés befejezését követő öt éven belül nem éri el a 30 százalékot."
A 414 millió forinttal támogatott program célja, hogy a közép-kelet-európai térség regionális szolgáltató központjává fejlessze Magyarországot, erősítse hazánk központi helyét és súlyát, valamint segítse bekapcsolódását a világ hálózataiba.
(Menedzsment Fórum)
Pályázati módosítás és felfüggesztés a GKM-nél
Míg a GVOP egyik pályázata esetében mindössze a kizáró okok köre bővült, addig a KIOP november 10-i hatállyal programja felfüggesztésére kényszerül.