A területfejlesztésben érintett intézmények valamint a civil szereplők kapacitásépítése nevet viselő központi programban meghirdetett pályázatra azon akkreditált felnőttképző intézmények jelentkezését várják első körben december 10-ig, amelyek részt kívánnak venni az önkormányzati szervezetek alkalmazottainak, önkormányzati képviselőknek, területfejlesztési intézmények illetve vállalkozókat támogató szervezetek alkalmazottainak, civil szervezetek munkatársainak képzésében.
A felnőttképzések keretében többek között európai uniós, területfejlesztési, menedzsment ismereteket kell majd oktatni. Az európai uniós támogatással megvalósuló programra 2 milliárd forint áll rendelkezésre. A december 10-i első beadási határidőt követően is folyamatosan lehet majd jelentkezni előreláthatóan 2006. július 31-éig. A részletes pályázati felhívás és a kitöltéshez szükséges formanyomtatványok a VÁTI Kht. és a ROP Irányító Hatáság honlapjáról letölthetők. (MTI)
ROP-pályázati képzés indul
A ROP Irányító Hatósága és a VÁTI Kht. elindította a felnőttképző intézmények jelentkezésére szóló felhívását a Regionális-fejlesztési Operatív Program (ROP) első központi projektje keretében.