A felnőtt lakosság körében az év elején végzett felmérés adatai azt mutatják, hogy az elmúlt három évben átlagosan minden negyedik lakossal fordult elő, hogy valamilyen termék vagy szolgáltatás vásárlása során sérelem érte.
A sértettek nemi megoszlását vizsgálva az derült ki, hogy a férfiakat kevésbé érik fogyasztóként sérelmek. A nőket leginkább a ruhavásárlás és az élelmiszervásárlás során, illetve a szolgáltatások közül a közüzemi szolgáltatások és a javítási, szerelési szolgáltatások körében érik leginkább a hátrányok.
A férfiak legnagyobb arányban a banki és pénzügyi szolgáltatások kapcsán esnek áldozatul önmaguk figyelmetlenségének vagy a szolgáltatók megtévesztésének. A fogyasztói sérelmeket az iskolai végzettség alapján alkotott csoportokon belül vizsgálva a kutatás megállapítja, hogy a sérelmezettek aránya a képzettség növekedésével folyamatosan nő.
A 8 általánossal nem rendelkezők csoportjában a fogyasztói sérelmet elszenvedettek aránya 7,1 százalék, míg az egyetemi diplomával rendelkezők között már 45,8 százalék. Ennek oka a Tárki szerint az, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők valószínűleg jobban odafigyelnek a fogyasztókat érő sérelmekre, és tudatosabb fogyasztóként fontos számukra, hogy jogaik érvényesüljenek, ezért többször észlelik, ha megkárosítják őket.