2p

Vállalati döntéshozókkal folytatott konzultációk során beszélgetőtársaink gyakran úgy gondolják, hogy tökéletesen átlátják és kézben tartják cégüknél a beszerzést. Ilyenkor néhány további, a részletekre vonatkozó kérdést teszünk fel és rendszerint gyorsan kiderül hogy mindez nem vonatkozik az indirekt beszerzésre.

A cégek általában nagy gondot fordítanak az alapanyagok, a termeléshez szükséges gépek beszerzésére, ugyanakkor nem jut elég energia az olyan egyéb területekre, mint az IT, a távközlési szolgáltatások, az energia, a marketing, az irodaszerek… (A sor még hosszan folytatható, a létesítmény fenntartástól a flottamenedzsmenten át egészen a rágcsálóirtásig.)

A költés ezeken a területek rendszerint nem óriási, nem mérhető össze az alaptevékenység direkt költségeivel, ugyanakkor a kategóriákat összeadva rendszerint szép számok kerekednek ki. Most, a nehéz időkben egyre inkább felértékelődnek ezeken a területeken elért megtakarítások.

Magyarországon csak a legnagyobb vállalatok engedhetik meg maguknak, hogy kizárólag az indirekt beszerzésre összpontosító szakembereket foglalkoztassanak. Számos cégnél ez a beszerzések “senki földje”. Valakire mindig kiosztják ezeket a feladatokat, de mivel ők ezzel egyéb munkájuk mellett foglalkoznak, rendszerint rákényszerülnek, hogy a legegyszerűbben és legkönnyebben lebonyolítható, nem pedig a leghatékonyabb  megoldást válasszák.

Az indirekt beszerzés jellemzően az a terület, ahol a beszerzési szolgáltató bevonásával mindenki nyer. "Miért fizessek egy külső szolgáltatónak, ha eddig házon belül, ingyen megoldottuk ezeket az indirekt beszerzési feladatokat?" - kérdezik gyakran. A válasz egyszerű: Azért mert az így elért megtakarítások mértéke a beszerzési szolgáltatónak / tanácsadónak kifizetett díj többszöröse lehet. Ráadásul ennél lényegesen többről van szó.

Ahol nincs megfelelő kapacitás új beszállítói források felkutatására, versenyeztetésre, a szerződések újratárgyalására, a beszállítók könnyen elkényelmesednek. A “kívülről” jött, az eredményben érdekelt beszerzési szolgáltató megjelenése élénkíti a beszállítói versenyt, növeli a minőséget. A beszerzési szolgáltatót igénybe vevő vállalat nem egyszerűen csak csökkenti költségeit, hanem jobb, színvonalasabb szolgáltatásokhoz jut, biztonságosabbá teszi működését.

Forrás: Procuris

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!