3p

Hétfőn fogadta el az Országgyűlés az egyéni cégekről szóló jogszabályt. Ezek alapján az eddigi egyéni vállalkozások korlátolt vagy korlátlan felelősségű társasággá alakulhatnak. A törvény január elsején lép hatályba.

A munkaadók 1 millió helyett 5 millió forintot adhatnak lakástámogatásként az alkalmazottaiknak és kibővül az üdülési csekk felhasználási köre - egyebek mellett ezt is tartalmazza a hétfőn elfogadott, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosítás. A képviselők 194 igen, és 160 nem szavazattal fogadták el a jogszabályt.

Az új törvénynek köszönhetően januártól, új vállalkozási formaként megkezdhetik működésüket a korlátlan, vagy korlátozott felelősséggel működő, valódi cégnek tekinthető, egyszemélyes gazdasági vállalkozások. Az egyéni cég egyszemélyes, jogi személyiség nélküli jogalany lesz, amelyet kizárólag egyéni vállalkozó alapíthat; az egyéni cégtag választása szerint korlátozott vagy korlátlan felelősséggel működhet.

A törvény szövege szerint az egyéni cég jogi személyiség nélküli cég lesz, így kiterjedne rá a csődtörvény, a cégtörvény és a számviteli törvény hatálya (háttérjogszabályként pedig a gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint a Ptk. rendelkezései szolgálnak). Egyéni céget kizárólag az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy alapíthat - közjegyzői közokiratba, ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott magánokiratba vagy szerződésmintába foglalt és aláírt - alapító okiratának a cégbírósághoz történő bejelentésével. A bírósági bejegyzés konstitutív hatályú, azaz az egyéni cég a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre, működését a bejegyzés napja előtt azonban nem kezdheti meg, tehát előtársaságként nem működhet. Jegyzett tőkéjének mértéke szabadon megválasztható azzal, hogy kettőszázezer forint összeg alatt csak pénzbeli hozzájárulásként teljesíthető.

Az egyéni cég a jövőben tagjától elkülönült, önálló, saját vagyonnal rendelkező jogalany lesz, amely a tag tevékenységének eredményeképpen jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat. Emiatt alapkövetelmény, hogy egyéni cég alapítása esetén az alapítót töröljék az egyéni vállalkozók nyilvántartásából. Az egyéni vállalkozás tehát megszűnik, az addig egyéni vállalkozóként tevékenykedő személy ezt követően egyszemélyes cégként működik tovább. Az egyéni cég vagyona az alapító (tag) magánvagyonából bevitt vagyonnal kezdi meg tevékenységét, adózott eredménye pedig - a társaságokhoz hasonlóan - a tagnál jelentkezik, vagyis az osztalék is az alapítót illeti meg.

Januártól az egyéni cégek is választhatják az egyszerűsített vállalkozói adót (eva-t). Az egyéni cég nem lehet tovább eva-alany, ha korlátlan felelősségűvé változik.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!