2p

Szegvári Péter irányítja a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatalt (MTRFH) december 11-től - közölte a hivatal hétfőn.

Szegvári Péter irányítja a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatalt (MTRFH) december 11-től - közölte a hivatal hétfőn.

Elődjét, Kovács Flórián Lászlót - aki 2003 márciusa óta töltötte be a jogelőd Nemzeti Területfejlesztési Hivatal, majd az MTRFH elnöki posztját, a Regionális Fejlesztési Holding Rt. (RFH Rt.) vezérigazgató-helyettesévé nevezte ki a miniszterelnök. Az MTRFH tájékoztatása szerint Szegvári Péter 1979-ben szerzett egyetemi doktori címet az ELTE Állam- és Jogtudományi karán. Kinevezését megelőzően 2002-től a miniszterelnöki kabinet kormány-főtanácsadója volt helyettes államtitkári besorolásban.

A Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás- és Területpolitikai Államtitkárságának hivatalvezetője volt 1998-2002 között. Az Országos Területfejlesztési Központ főigazgatói posztját 1996-1998 között töltötte be. Korábban Budapest főjegyzőjeként is dolgozott.

Szegvári Péter az MTI-nek nyilatkozva a hivatal előtt álló legfontosabb feladatok között említette a területfejlesztési programok előkészítésének, illetve a Regionális Operatív Programok (ROP) szerződései megkötéseinek felgyorsítását.

Szegvári Péter feladatnak tekinti továbbá a hatékonyabban működő, szolgáltató típusú intézményrendszer működtetését, a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési stratégia megalapozását, segítve a régiókat az önálló területfejlesztési programok elkészítésében, valamint a kormány decentralizációs politikájának megvalósítását.

Szegvári Péter kiemelte, hogy a hivatalnak a megbízók, köztük a helyi önkormányzatok, a regionális területfejlesztési intézményrendszerben résztvevők számára kell információt, tudást, szakértelmet szolgáltatnia, valamint közvetítői szerepet is be kell töltenie a leendő kedvezményezettek és a kormányzati támogatáspolitika között. Szegvári Péter elmondta: december végén megalakul az új összetételű Országos Területfejlesztési Tanács (OTT), ami tükrözi majd azt, hogy a területfejlesztési rendszer kiépítette az országos, a regionális és a megyei szint mellett a kistérségi szintet is. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Tavaszig elbírálják a ROP pályázatokat
Decentralizált operatív programokra van szükség a versenyképesség növeléséhez

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!