A Gazdaság és Közlekedési Minisztérium "Környezetvédelmi szempontú technológiaváltás" címmel írta ki beruházásösztönző pályázatát. Az első sikeres munkák beadóit szeptember elején értesítették, az újabbakra mostanáig várni kellett.
A pályázat célja a fenntartható fejlődés érdekében olyan környezetbarát, hulladékszegény, energiatakarékos termelési technológiák elterjesztése, melyek eredményeként jelentősen csökken az ipar környezeti terhelése, a káros környezeti hatások, kibocsátások értéke.
Ennek érdekében a pályázat támogatni kívánja az európai és a nemzeti környezeti normáknak való megfelelést biztosító feldolgozóipari termelési technológiák környezetvédelmi szempontú rekonstrukcióját, kiváltását, a környezetbarát, tisztább, hulladékszegény, energiatakarékos technológiák bevezetését, amelyek a korábbi állapotnál lényegesen kisebb környezeti terhelést eredményeznek.
A támogatás így a jelenleg működtetett termelési technológiák többlettermelést is eredményező, környezetvédelmi célú korszerűsítésére irányul. A pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keretösszeg 3,685 milliárd forint, melynek forrása a Beruházás-ösztönzési célelőirányzat volt.
A szerencsések elsősorban Budapestről és vonzáskörzetéből kerültek ki, ők alkotják a nyertesek több, mint 50 százalékát. A pályázók között azonban akadt kelet-, illetve nyugat-magyarországi vállalat is. A legnagyobb, 100 millió forintos támogatást a tatabányai könnyűfém ötvözeteket előállító Eural Kft. kapta.
(Menedzsment Fórum)
Újabb nyertesek a SMART pályázatokon
A környezetvédelmi szempontú technológiaváltás elsősorban Budapesten és vonzáskörzetében divatos, derül ki a legújabb SMART nyertesek listájából.