1p

A földművelésügyi tárca újabb pályázatokat hirdetett, a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv utolsó két programjaként - közölte Németh Imre.

Ezzel a következő három évre kiszámítható viszonyok jöttek létre, hogy a gazdálkodók hozzájuthassanak ahhoz a 185 milliárd forint támogatáshoz, ami 80 százalékban az uniós kasszából, 20 százalékban pedig hazai költségvetésből származik - közölte a földművelésügyi miniszter.

Mint Németh elmondta, emellett korábban a mezőgazdasági területek erdősítéséhez, a termelői csoportok támogatásához, a kistermelőknek, a téli önellátó gazdáknak juttatott fejlesztési támogatásokhoz, az állattartók környezet- és állatjóléti feltételeinek fejlesztéséhez is elkészültek a pályázatok.

A miniszter közölte, hogy őshonos állat tulajdonosaként már az a kaposfüredi szürkemarha tartó gazda is csaknem évi 30 ezer forintos támogatáshoz juthat jószágai után, akinek korábban veszélybe kerültek az állatai. Németh Imre felidézte, hogy a tulajdonosok nem tudták igazolni az állatok eredetét, ezért felmerült azok leölése, azonban minthogy a gazda hajlandó együttműködni a hatóságokkal, az állatok megmaradhatnak. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!