Yvo de Boer szerint "úgy is mondhatjuk, hogy kérem vigyázni, az ajtók záródnak, a szerelvény újra indul, mindenki szíveskedjen kapaszkodni." A világszervezet klímaügyi főfelelőse elmondta: a delegációk csütörtökön két munkacsoportot alakítottak. Az egyik a Kiotói jegyzőkönyv alapján dolgozik egy megállapodás-tervezet szövegezésén, a másik pedig egy olyan egyezmény összeállítására törekszik, amely az Egyesült Államokra és a fejlődő országokra vonatkozik.
A holtpontról való elmozduláshoz az is hozzájárult, hogy az Egyesült Államok hajlandó hozzájárulni egy alaphoz, amely évi 100 milliárd dollárral támogatná a fejlődő államok klímavédelmi törekvéseit - mondta Yvo de Boer.
Csütörtök reggel még a házigazda dán kormány, a kínai küldöttség és Angela Merkel német kancellár is úgy nyilatkozott, hogy kevés az esély az érdemi megállapodásra a koppenhágai csúcson, azonban a jelek szerint közelednek az álláspontok.
MTI/Menedzsment Fórum