Az idén induló, legalább 50 lakásos beruházások lakásszáma már kora tavasszal elérte a 9 ezret, ha az év végéig ezek befejeződnek, akkor a lakásépítés vállalkozói szegmensében több mint kétszer annyi lakást adnak át 2004-ben, mint tavaly.
Bár a felépült új ingatlanok száma idei adatok bíztatóak, a vállalkozói értékesítési adatok inkább borúlátásra adnak okot. Az év elmúlt tíz hónapjában az új lakások iránt jelentősen visszaesett a fizetőképes kereslet. A várakozások ellenére nem hozott élénkülést az uniós csatlakozás. A kereslet csökkenésének következtében nem mernek árat emelni a beruházók. A Napi Gazdaság által megkeresett ingatlanfejlesztő cég, az Interstate Rt. a lakásfejlesztések visszafogásával és a négyzetméterárak emelésének megállításával reagálnak a kedvezőtlen piaci viszonyokra.
A lakáseladások száma annak ellenére radikálisan visszaesett, hogy a második negyedévben a vevők mintegy 45-50 százaléka vásárlását devizahitellel finanszírozta, tudta meg a Magyar Ingatlan Szövetség képviselőjétől a Napi Gazdaság.
A Mester Nívó cég társtulajdonosa, Gyetvai Attila szerint a fizetőképes kereslet beszűkülése jellemzi a hazai piacot, a XIII., és a III. kerületre pedig az újlakás-túlkínálat jellemző. Az Acquincum villaparkban a lakások 50 százaléka nem talált még gazdára. Nincs eladási problémája a cégnek Újpesten.
A túlkínálatos budapesti kerületekben, mint amilyen a XIII. kerület 300 ezer forintos négyzetméterár felett már nehézkes az értékesítés. Ezzel szemben az V. és VI. kerületben - elsősorban az Andrássy út körzetében - 500-650 ezer, sőt 800 ezer forintos ár is elképzelhető, írja a Napi Gazdaság.
Visszafogják magukat a hazai ingatlanberuházók
Még mindig érezhető az ingatlan szektorban a kimagaslóan jó 2003-as év optimizmusa, derül ki a Napi Gazdaság cikkéből. Jövőre azonban már érzékelhető lesz az idei évre jellemző, a fejlesztők által már most tapasztalt lakásberuházás-csökkenés.