3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Hazánk az utolsó simításokat végzi a nemzeti kiosztási terven, melyet a kormány még márciusban kihirdet. Ennek hatására már az első hónapokban a kibocsátásbiznisz jelentős felfutása várható.

A kabinet várhatóan két hét múlva dönt az éghajlatvédelmet szolgáló emisszió-kereskedelmi rendszerről (ETS), a határozat után 5 nappal pedig elindulhat a kereskedés. A rendszerbe tartozó 229 létesítmény üzemeltetői a jogszabályok életbelépésével, azaz a rendszer kihirdetésével szereznek majd tudomást arról, hogy pontosan mennyi kibocsátási egységgel gazdálkodhatnak. A vállalatok kvótamennyiségük ismeretében dönthetnek, hogy többlettel rendelkezve eladják-e feleslegüket, vagy hiány esetén kvótát kell vásárolniuk.

A kiosztási terv kihirdetésével elindulhat az azonnali szén-dioxid kereskedelem, ugyanis határidős ügyleteket 2005. január óta már eddig is kötöttek, közölte Szabó Gergely, a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Kft. elemzője. A szakértő pontos adatokat a már megszületett határidős üzletekről nem tudott mondani, becslése szerint pár százezer kibocsátási egység cserélhetett eddig gazdát, de az elkövetkező pár hónapban várhatóan már ennek többszörösével üzletelnek a magyarországi létesítmények. Az elemző véleményét arra alapozza, hogy a határidős üzletek megkötését eddig a szükséges bankgarancia és fedezet nehézkessé tette, a kvóták kiosztását követően viszont megszűnnek ezek a követelmények.

A felfutó kereskedést valószínűsíti az is, hogy Európa-szerte magasak a gázárak, és ez a kibocsátási kvóták árfolyam-emelkedésének irányába hat. Az energiahordozó váltásra képes vállalatok egy része ugyanis a "tisztább" energiahordozónak számító gázról széntüzelésre állt át, ezáltal viszont szén-dioxid kibocsátásuk is fokozódik. Így amennyiben termelésük korlátozását el kívánják kerülni, szén-dioxid-kvótákat kell beszerezniük - magyarázta a szakember.

Európai szinten a kibocsátási egységek egyelőre alacsony kínálata úgyszintén az árfolyamok emelkedésének irányába hat. Ez a szűkösség addig feltétlen fennáll, amíg az ETS-rendszer bevezetésével még adós tagállamokba ki nem osztják a kvótákat. Az elemző példaként Lengyelországot említette, ahol még fél évet késlekedhet az emisszió-kereskedelem beindulása. Szabó Gergely kitért arra, hogy a magyarországi és az európai szintű kereskedelmet egyaránt döntően befolyásolják a május 15-én nyilvánosságra kerülő, tagországi kibocsátási statisztikák. Ekkor lehet majd meggyőződni arról, hogy mekkora a tényleges kereslet a kvótákra a piacon.

Ha a vállalatok önbevallása alapján 2004-ben megszabott értékekhez képest kisebb kibocsátások látnak napvilágot, azaz a vállalatok gazdasági megfontolásokból túlbecsülték saját kibocsátásukat, akkor az árfolyamok zuhanása következhet be. Amennyiben azonban kiderül, hogy a valós adatok magasabbak a 2004-ben kiosztottaknál, akkor ez újabb lökést adhat az árfolyamoknak, hiszen megnő a kibocsátási egységek iránti kereslet. Az egy tonna szén-dioxidnak megfelelő kibocsátási egység ára a rendszer 2005. évi beindulásakor 6 euró volt. Pénteken egy kibocsátási egységet 26 euróért lehetett megvenni.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!