4p

A szakszervezetek visszaszóltak az uniós pénzek ügyét a tanárok fizetésemelésével összemosó kormánynak. 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az igazságügyi csomag elfogadásával a legfontosabb szupermérföldkövet, úgynevezett horizontális feltételt fogadott el a magyar Országgyűlés, így pedig Magyarország tehát teljesítette minden eredeti vállalását, amelyet az EU feltételként szabott ahhoz, hogy megérkezzenek Magyarországra a forrásai. Hozzátette,

ez azt jelenti, elhárult az elvi, jogi akadálya annak is, hogy a magyar pedagógus-béremelés megvalósuljon.

Reagáltak a pedagógusok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete közös közleményében kijelentette, Rétvári Bence állításaival szemben a pedagógusbérek emelésének nem feltétele az uniós támogatás. Mint írták, normális esetben az Európai Uniótól ilyen célra támogatásokat egyetlen ország sem kap. Amiért az Európai Unió kivételt tett Magyarországgal, az a közoktatás és azon belül az e területen dolgozók nemzetközi statisztikákban is kiugróan rossz helyzete.

Európai szinten is kiugróan rossz a pedagógusok helyzete. Fotó: Depositphotos
Európai szinten is kiugróan rossz a pedagógusok helyzete. Fotó: Depositphotos

A közlemény szerint a magyar kormány az EFOP PLUSZ programon keresztül a legmagasabb összegeket a pedagógus életpálya címsoron hívhatja le. Ennek azonban feltételei vannak:

  • olyan jogszabályt kell alkotni, amely a pedagóguspályát vonzóvá teszi,
  • amely szerzett jogokat nem von el és
  • az autonómia csökkentésével nem jár.

A tervezett új jogállási törvény, az ún. státusztörvény ennek a hármas feltételnek még az egyeztetéseken szóban előadott változtatásokkal sem felel meg. A kormány nem mást, hanem saját magát hibáztathatja, ha a támogatást nem tudja megszerezni, vagy azt netán vissza kell fizetni. A kormány vállalásai között szerepel még ugyanis a pedagóguslétszám markáns, 140 ezer főre történő növelése. Ha a státusztörvény bevezetése következtében, illetve a mindenki számára biztos béremelés és a munkaterhelés csökkentésének elmaradása miatt ez nem valósul meg, a már felvett támogatást vissza kell fizetni. A státusztörvény bevezetése nem szerepel a kormány vállalásai között. Erre figyelmeztetett az uniónak tett vállalások teljesítését monitorozó bizottság alakuló ülésén a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának Magyarországért felelős egységvezetője is.

A magyar kormány felelőssége, hogy olyan törvényt akar keresztülerőltetni, mely nemcsak, hogy nem felel meg az Európai Uniónak tett vállalásainak, de semmilyen módon nem szolgálja a közoktatás helyzetének javítását. Pedig ezen kellene inkább dolgoznia a kormánynak, és ha ennek a munkának végre érdemben nekilátna, tapasztalhatná, hogy ehhez minden szakmai segítséget megkap a szakszervezetektől és a szakmai szervezetektől. A PDSZ és a PSZ közleményében emlékeztet, minden politikai pártnak, de legfőképpen a hatalmon lévőknek felajánlották, hogy tényleges, érdemi szakmai és társadalmi egyeztetéseken keresztül olyan koncepció kidolgozásában közreműködnének, amely a mindenki számára elérhető, közoktatási feladatellátás színvonalát szolgálja, megállítja a pályáról való tömeges elvándorlást, ezáltal a társadalom egészének érdekeit szolgálja.

Nem lehet a tüntetők, köztük diákok, kiskorú középiskolások elleni agresszív akciókkal, a diákok kriminalizálásával, a szakszervezetek elleni lejárató kampányokkal tartósan célt érni. Úgy fogalmaztak, az erőszakos fellépést nem támogatják a szakszervezetek,

ám az elmúlt évek békés tüntetései után az utóbbi hetekben kialakult erőszakos cselekményekért minden felelősség a kormányt terheli, hiszen nem vette figyelembe a pedagógusok, a diákok és szülők közös követeléseit (a kormánynak régen átadott 9 pontot sem), nem kezdődött meg a párbeszéd az oktatás egyre sürgetőbb átfogó reformjáról!

A szakszervezetek végül Rétvári Bencének is adtak egy jó tanácsot:

Rétvári Bence ne adjon a szakszervezeteknek utasításokat, hanem azon dolgozzon, hogy végre érdemi egyeztetésekre kerüljön sor a kormány és a szakszervezetek, valamint a tőle független szakmai szervezetek között, annak érdekében, hogy kormány eleget tegyen az Európai Uniónak tett vállalásainak és az uniós források révén meginduljon a pedagógusok béremelése, függetlenül a státusztörvénytől!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!