8p

Vasárnap hangzott el Orbán Viktor új családvédelmi programja. Ennek egyik pontja szerint a 3 gyerekes családok 2,5 milliós támogatást kaphatnak, ha 7 személyes autót vásárolnak. Megnéztük, milyen járművekkel bővülhet a nagycsaládosok autóparkja.

A konkrétumok egyelőre nem ismertek, de a miniszterelnök bejelentése sokat sejtet. Orbán Viktor azt közölte, hogy elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja: legalább 3 gyermekes családoknak 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást adnak a legalább 7 személyes autó vásárlásához.

A miniszterelnök ugyan nem közölte, hogy ez csak új járművekre, vagy esetleg használtakra is vonatkozna-e, ám az összeg alapján feltételezhető, hogy a korosabb kocsik megszerzéséhez aligha fognak pénzt adni. Noha az ingatlanok piaca más, mint az autóké, de analógiaként ott is adódik, hogy az új lakás vásárlása vagy építése az a terület, ahol érdemleges támogatást ad a kormány. Így joggal feltételezhetjük, hogy az autók vásárlásakor is a nullkilométeresek megszerzését dotálják majd. Ez egyébként abba a logikai vonalba is illeszthető, amely az átlagos vagy afeletti jövedelemmel rendelkező magyaroktól várná a népességpolitika megoldását. Elég az szja kedvezményre, vagy a csok-ra gondolni, amelyek jelzik, hogy a szegénységben élőknek kevésbé éri meg a gyerekvállalás. Így írásunkban azt feltételezzük, hogy ez a programpont a középosztály tagjait célozza, és az új autók vásárlását fogják a fenti összeggel támogatni.

Ha végignézzük a piaci kínálatot, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag majdnem minden gyártó kínálatában feltűnik egy-egy hétüléses verzió, ugyanakkor ezek az autók elsősorban az egyterű járműveknél jellemzőek, illetve az utóbbi egy-két évben a SUV kategóriában is találunk már ilyeneket. Érdemes megjegyezni, hogy miközben a kormány igyekszik mindenféle eszközökkel támogatni a magyarországi autógyártókat, ez a program nem róluk fog szólni. Az itthon szerelt járművek között finoman szólva sem ezek a típusok a meghatározóak.

A vágyam csak ennyi...
A vágyam csak ennyi...

Sokaknak lehet 7 üléses autója

Ha a piac aljáról indulunk, akkor azt mondhatjuk, hogy az autóvásárlási program sokakat juttathat új autóhoz, hiszen a nagycsaládosoknak egy millió forintot kell előteremteni. A legolcsóbb hétüléses autó, a Dacia Logan MCV (Lodgy) ugyanis 3,5 millió forint körüli áron érhető el. Talán nem túl merész feltételezés, hogy ha a program elindul, akkor a Lodgy lesz az egyik legmagasabb darabszámban értékesített modell.

Ezek a családok úgy tudnak új autóhoz jutni, hogy az ár kétharmadát kifizetik helyettük - mi, mindannyian. Ezzel egyébként vélelmezhetően ennek a körnek a politikai szimpátiát is megnyerheti magának a kormánypárt: a vidéki kisebb-nagyobb városokban a Fidesz pozíciói feltételezhetően még stabilabbak lesznek.

Ezek lehetnek a nagy kedvencek

Ha csak az árat nézzük, akkor a Dacia kiemelkedik a mezőnyből, más kérdés, hogy ez a kocsi az átlagosnál kevesebb kényelmi szolgáltatással, és rosszabb biztonsági mutatókkal rendelkezik, mint a versenytársak járművei.

A következő ársáv 5,5 millió forintnál kezdődik és 6,5-ig tart nagyjából. Itt már számos jól felszerelt nyugati modell (például a Fiat Doublo, a Citroen C4 Grand Picasso vagy a Renault Grand Scenic) is megtalálható. Ezek is olyan modellek amelyek esetében az állami támogatás meglehetősen nagyvonalú, hiszen a kocsi árának a harmadát, sőt jó esetben akár a 40 százalékát is átvállalják a nagycsaládosoktól.

Egy új Sharan sokaknak csak vágyálom marad
Egy új Sharan sokaknak csak vágyálom marad

Az egyterű családi kategória kínálatában találjuk még a Volkswagen Sharan / Seat Alhambra típusokat és a Ford S-Max modellt. Az árak alapján azonban nem ezek lesznek a legnépszerűbb autók a támogatásban részesülő családok körében. A Seat ugyanis közel 11 milliós szintről indul, míg a VW még ennél is drágább. Ennél egy fokkal jobb a helyzet, ha a Fordok listaárait nézzük, azok ugyanis legalább a lélektani 10 milliós szint alatt vannak.

Ami viszont a német autóipar termékeit illeti - már ha a francia tulajdonban álló Opelt nevezhetjük annak - ől adnak majd még egy erős versenyzőt az egyterű kategóriába, méghozzá az Opel Zafirát. A modell a használtautó piacon is nagyon megy, de egyharmados állami támogatással, az új darabok értékesítése is lendületet kaphat. A márkafetisiszták a BMW kínálatában is találhatnak majd elérhetőnek tűnő árkategóriába tartozó járművet, a BMW 2 Gran Tourert.

Számos autógyár kínálatában vannak még B kategóriás jogosítvánnyal vezethető kisbuszok, amelyek csábítónak tűnnek elsőre ám itt is a 10 millió feletti árak jelenthetnek visszatartó erőt.

A listaárakon túl

A cikkünkben a márkák hivatalos oldaláról származó árakat tüntettük fel, ezek azonban esetenként lebutított verziókat jelentenek, mert előfordulhat, hogy ugyan 7 üléses autót keresünk, de 5 üléses alap listaárat látunk, amelyre ráfizetve lesz a járműben egy harmadik üléssor. Így a valóságban az ügyfeleknek kiajánlott végösszeg jelentősen eltérhet attól, amit először megláttunk. Arról nem is beszélve, hogy a felszereltségtől függően is komoly eltérések lehetnek. Cikkünknek nem volt célja, hogy (közel) azonos gépkocsikat vessen össze, csak azt szerettük volna bemutatni, hogy a tervezett támogatás és az új autók ára hogyan viszonyul egymáshoz.

Nagycsaládos kollégánk tavaly az év második felében a konkrét igényeire például az alábbi ajánlatokat kapta (az árak bruttóban értendőek, ebből adhat a kereskedés esetleg kedvezményt):
Ford S-max ST Line: 13 529 000 Ft
Ford Focus Technology: 6 250 000 Ft
Toyota Prius + Wagon 1.8 VVT-i: 12 505 000 Ft
Renault Grand Scenic Zen 1.3 TCE: 6 799 000 Ft
Mitsubishi Outlander Instyle Navi Premium: 11 217 000 Ft
Volvo XC 90 T6 AWD: 21 865 000 Ft
Opel Zafira 1,6 Innovation: 10 421 000 Ft
Citroen C4 Grand Spacetourer Euro 6.2 Fell 1.2 Pure Tech: 8 165 000 Ft

A tehetősebbek SUV-ra váltanak?

Ha a világ legnagyobb autógyártójának a kínálatát nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a fent említett Sharan "kistestvére", a Touran már barátibb, 8 millió feletti áron is elérhető, ám ha tippelnünk kellene, akkor a trendek alapján azt prognosztizálnánk, hogy sokan egy új SUV-ra használják majd az állami támogatást.

Miután globálisan ez lett az egyik legnépszerűbb kivitel, így a gyártók egyre erősebbek a szegmensben. Ha a magyar piaci igényeket és a vásárlók pénzügyi keretét nézzük, akkor talán a Peugeot 5008 és a Skoda Kodiaq viszi a prímet. Mindkét autóról elmondható, hogy ezekkel már sem a külső, sem műszaki szempontból nem kell erős kompromisszumokat vállalnia a vevőknek. Ráadásul a 7 millió forint körüli áruk sem tekinthető extrémnek, hiszen a beígért támogatással 5 millió forint alatti saját forrással megszerezhetőek lesznek. Ha valaki kicsit mélyebben nyúl a zsebébe, akkor tovább szélesedik az elérhető kínálat, ebbe a sorba tartozik például a Mitsubishi Outlander.

Ezeknél kicsit magasabb nívót jelentenek a 10 millió forint körüli árakkal rendelkező járművek. Ilyen egyebek mellett a Honda CR-V, az egyik legnépszerűbb SUV a világon. De ebbe a kategóriába sorolható a Kodiaq nem túl távoli rokona, a Seat Taracco is.

Zöld autót nem sokan fognak venni ebből a támogatásból

A hétüléses típusoknál az elektromos vagy a hibrid megoldások nem igazán jellemzőek. Előbbi kategóriában a mostani típusok közül a Nissan e-NV200 Evalia az, amelynek az értékesítése talán növekedni fog a programnak köszönhetően, ám egekbe szökő keresletet aligha fog generálni.

Nincs vetélytársa a hibrid kategóriában a Priusnak
Nincs vetélytársa a hibrid kategóriában a Priusnak

Ennél érdekesebb a Toyota Prius +, mely az egyetlen olyannak mondható hibrid, amely még a magyar középosztály számára is megfizethető hétüléses járműv, a maga 10 millió körüli árcédulájával. Az autósoknak ennél a modellnél leginkább amiatt fájhat a feje, hogy a számos előnnyel járó zöld rendszámot nem kaphatják meg, mert az csak az ötszemélyes plug-in verziónak jár.

Ami a Prius + feletti hibrideket illeti, azoknál a bejelentett 2,5 milliós támogatás sokat nem fog jelenteni, hiszen a Volvo XC90, a Lexus vagy Range Rover vegyes hajtás esetén mind 20 millió forint felett kezdődnek, tehát nagyjából 10 százalékos megtakarítást hozna az állami dotáció.

FRISSÍTÉS: Hétfőn jelentette be Novák Katalin, hogy a program során lesz egy támogatási korlát, így az autók árának maximum 50 százalékát fizeti a költségvetés. Ez azt jelenti, hogy a legolcsóbb Daciánál a leendő tulajdonosnak 1 millió forint helyett ennél valamivel többet kell majd kifizetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!