Kibertámadás érte a Genertel Biztosítót; a szeptember 17-én észlelt adatvédelmi incidens során illetéktelen felek hozzáfértek az ügyfelek egy részének személyes adataihoz – közölte az MTI megkeresésére szerdán a biztosító.
A Genertel válaszában kiemelte: a vizsgálat jelenlegi státusza szerint az „összetett és kifinomult” kibertámadásban jelszavak, belépési adatok nem érintettek.
Közölték azt is, hogy az észlelést követően azonnali hatállyal leállították a biztosító ügyfélportálját, majd weboldalát is, és haladéktalanul megkezdték az incidens kivizsgálását. Ezzel egy időben tájékoztatták ügyfeleiket arról, hogy megnövekedhet a kockázata a Genertel nevében érkező adathalász megkereséseknek.
Fotó: DepositPhotos.com
A Genertel hangsúlyozta, hogy a szükséges bejelentéseket – a jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve – megtették az illetékes hatóságok (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, Magyar Nemzeti Bank) felé, továbbá az eset kapcsán további biztonsági intézkedéseket is bevezettek.
A vizsgálat során a biztosító elsődleges célja az volt, hogy pontosan meghatározza az érintett ügyfelek és adatok körét. Amint erről elegendő, ellenőrzött információ állt rendelkezésre, megkezdték az érintett ügyfelek egyedi tájékoztatását – közölte a Genertel.
A biztosító közlése szerint az érintett ügyfeleket arra kérték, hogy fokozottan figyeljenek a Genertel nevében érkező esetleges adathalász megkeresésekre, ne kattintsanak gyanús linkekre, és ne adjanak meg belépési vagy biztonsági adatokat.
A Genertel weboldala azóta ismét elérhető, az ügyfélportált pedig várhatóan néhány napon belül teszik újra elérhetővé, amikor minden biztonsági kockázatot ki tudtak zárni – jelezték, hozzátéve: hasonló adatbiztonsági incidens nem történt korábban a Genertelnél vagy a magyarországi Generali Csoportnál. A biztosító arról is tájékoztatott, hogy az ügyfeleknek nincs teendője.

