"Magyarország kitart amellett, hogy 2006-ban, 2007-ben csatlakozik az euróövezethez" - mondta még 2002 októberében - azaz fél évvel azután, hogy a szocialista-liberális koalíció átvette a kormánybotot a jobboldaltól - Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke. Már kissé pesszimistább, de a mából nézve mégis megmosolyogtató – vagy inkább Tarzan-üvöltésre késztető - forgatókönyvet vázolt fel Medgyessy Péter ex-miniszterelnök 2003 nyarán, amikor is kijelentette: Magyarország 2008. január elsejétől be kívánja vezetni az eurót.
Nos, 2008 novemberében úgy áll a dolog, hogy az euróbevezetés időpontjával kapcsolatban mindenki – amúgy nagyon bölcsen – hallgat, mint szar a fűben. Időközben persze történt néhány apróság, például 2006-ban és 2008-ban majdnem becsődölt az ország – hirtelen, a nagy jólét közepette.
Két évvel ezelőtt ugye az volt a jelmondat, hogy emberek, tartsatok ki, 2007-ben még mindenki szív majd, mint állat, de meglátjátok, 2008-tól elindulunk felfelé. Aztán persze nem indultunk, de tovább folyt a hitegetés – "barátaim, vegyünk még egy nagy levegőt, szorítsunk még egyet a nadrágszíjon, de 2009-től már tényleg elkezdhetünk fellélegezni!"
Mostanra aztán kiderült, hogy ebből sem lesz semmi, újabb szívatós évek jönnek. A legújabb para, ami eredője minden rossznak, a Nagy Gonosz Pénzügyi Válság, amelyet tavaly még úgy emlegettek, mint másodlagos jelzálogpiaci hitelválság, aztán a másodlagos jelzálogpiac valahogy kikopott a szófordulatokból, maradt a hitelválság, amely a hónapok múltával áttranszformálódott mindenre kiterjedő pénzügyi válsággá, ma már pedig mindenki szimplán "válságozik", mint egy jólnevelt kiscsoportos.
Ráadásul teli szájjal, hiszen a krízis most aduász lett minden politikai és gazdasági vezető kezében. Ki kell rúgni ötezer embert? Nem lesz fizetésemelés? Drágul a parasztkolbász? Ilyenkor a döntéshozók sajnálkozva szétteszik kezüket, szemük kikerekedik, és mielőtt még egy szót is szólhatnánk, ajkuk már formálja is a "v" hangot. Lassan ott tartunk, hogy a nyóckeres stricik is tehetetlenül sóhajtoznak majd, üveges tekintettel néznek a semmibe, miközben a lányok nagyokat ásítanak a sarkon, és körmüket reszelik a novemberi zimankóban.
Mintha a mostani krízis forrása egy transzcendens erő lenne, amely odaátról támad, mint a lelkekbe befurakodó Gyilkos Bob a Twin Peaksben, feltartóztathatatlanul eszi be magát mindennapjainkba, és nincs olyan evilági hatalom, pallérozott elme vagy überkirály stratégia, amely felvehetné vele a küzdelmet.
Az össznépi siránkozás közben a felelősök azt valahogy elfelejtik hozzátenni: az elmúlt évek kormányzó politikai elitjének tevékenysége keményen benne van abban, hogy a Nagy Gonosz Pénzügyi Válság úgy találta Magyarországot, ahogy, és miközben Szlovákia, Szlovénia, meg az egész térség úgy allgemein köszöni szépen, megvan, addig hazánk Pakisztánnal együtt kuncsorog az IMF-nél kölcsönért.
A mindent felülíró válsághiszti láttán már azon sem csodálkoznék, ha a kormány tendert írna ki az országot nyomasztó rontás levételére, vagy szende szűzlányokat áldozna a Kossuth téren a pusztulással fenyegető gonosz erők kiengesztelésére.
Amúgy lehet, ezt is előbb megérjük majd, minthogy a Tisztelt Házból kiálljon valaki a havi hetvenezerből vegetáló, az elittől, az élettől és talán saját maguktól is megcsömörlött emberek elé - a zárt pártgyűlésen bejelentés, a sundi-bundi, a "most kitálalok, de csak nektek" nem ér -, és azt mondja: "Bocsánat, hát ezt is jól elb...tuk - nem mások, hanem mi, közösen..."
wéberb
Menedzsment Fórum
