Orbán Viktor a tökélyre fejlesztette a Nagy Bejelentései iránti érdeklődés felcsigázását. Eddig, amikor a Facebook-oldalára kitette, hogy hamarosan fontos bejelentés várható, akkor, ha nem is percekkel később, de maximum úgy egy órán belül azért elindult a miniszterelnök videóüzenete. Most szerdán viszont vélhetően nem kevesen csaknem öt órán keresztül voltak kénytelenek a képernyőre szegezni a tekintetüket – köztük jómagam, akinek úgymond már csak hivatalból is meg kellett ezt tennie –, mire Orbán kielégítette a kíváncsiságukat.
Más kérdés, hogy a mostani bejelentésben nem volt sok köszönet. Még ha teljesen nem is okozott meglepetést az ötödik ciklusát a napokban megkezdett kormányfő. Hiszen már az április 3-ai választások megnyerését követő nemzetközi sajtótájékoztatón kilátásba helyezte, hogy megint lehetnek különadók, amikor arra utalt, egyszer már, méghozzá 2010-ben bevált ez a módszer arra, hogy betömködjék a költségvetési lyukakat.
Van azonban egy fontos különbség: míg akkor a válság miatt kellett pluszforrásokat szereznie a büdzsének, addig most alapvetően azért, mert a választások megnyerése céljából a kormány jelentős mértékben kiköltekezett.
Még ha tagadja is, hogy ennek nem lett volna meg a forrása, azt szerinte a gazdasági növekedés – a nagyobb adóbevételek által megteremtette. A mindig kekeckedő kívülállók szerint meg a külföldi devizakötvény-kibocsátásokból befolyt összegekből.
Az Orbán által április elején felvetett szinonimából már ki lehetett következtetni, kik lehetnek ezúttal (is) a szenvedő alanyok. 2010-ben a pénzintézetek (bankok és biztosítók) 187 milliárd, az energiaszektor 70 milliárd, a telekommunikációs cégek 60 milliárd, míg a kiskereskedelmi ágazat 30 milliárd forintos – összesen tehát 347 milliárdos rendkívüli sápot kapott.
Ez a kör egészült ki a légitársaságokkal – legalábbis szerdán még úgy tudtuk, csak velük. Egy nappal később aztán arra is fény derült, hogy most a gyógyszerforgalmazók sem ússzák meg szárazon, miközben 2023-tól feltámasztják az egyszer már eltemetett reklámadót is. Döntően a tőlük bevasalt 800 milliárdból, valamint az adók emeléséből befolyó 100 milliárdból hoznak létre két alapot, a rezsivédelmit és a honvédelmit. (Kis ideig örülhettek tehát az örömükben vagy éppen bánatukban, esetleg csak úgy töményt fogyasztók annak, hogy kedvenc pálinkájuk ára a ritka kivételek egyikeként áprilisban alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál.)
A 200 milliárdos honvédelmi alapnak már megágyazott Orbán azzal, hogy kedden kihirdette a háborús veszélyhelyzetet – teszem hozzá: nehogy már a járvány levonulása után enélkül maradjunk. Az, hogy ezt miért pont napra pontosan az orosz-ukrán háború kitörése után három hónappal tette meg a magyar kormányfő, amikor már jó ideje állóháború alakult ki, s naponta azt sulykolják nekünk, Magyarország kimarad a harcokból – teszem hozzá: szerencsére – rejtély. Ám kétségtelenül a miniszterelnök harcias stílusából ez logikusan következett. (Azért csak remélem, hogy közel a hatvanhoz nem kell reaktiválnom a vagy jó harminc éve talonba tett szakaszvezetői rangomat.)
Ha úgy vesszük, a rezsivédelmi alap megalkotása sem lehet meglepetés. Hiszen az Orbán-kormány folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy megvédik a rezsicsökkentést, jobban mondva az azzal érintett családokat – nem véletlenül volt ez a választási győzelmük egyik, ha nem a fő záloga.
Kérdés, akkor is védve érzik-e majd magukat honfitársaink, ha majd többet kell fizetniük a banki és biztosítói szolgáltatásokért, az internetért, a mobilért, a gyógyszerekért és a repülőjegyekért.
Merthogy hiába hangzott el a Kormányinfón, hogy Orbánék megpróbálják majd megakadályozni, e terheket az érintettek átháríthassák a rezsivédelmi alapból „megvédett” fogyasztókra, kérdéses, ez mennyire sikerülhet. Írnám, hogy a közgazdasági logikából ez következne, dehát ez a logika piacgazdaságokra, piaci viszonyokra érvényes, hatósági beavatkozások (energia-, benzin-, élelmiszerár-, valamint kamatstop) esetén ez aligha helytálló.
Bár – mint már azt oly sokszor láttuk – kommunikációval sok minden elérhető, átszínezhető, megmagyarázható. Ha meg mégis rájön a választópolgár, hogy őt bizony csúnyán átverték, akkor még mindig ott van a jó öreg másra mutogatás: dehát nem én drágítok, hanem a bankok, biztosítók, távközlési cégek stb., akik féltik az extraprofitjukat.
Merthogy ezen a héten azt is megtudtuk, hogy van a profit, amit azáltal ér el egy cég, ha a kiadásainál több bevételre tesz szert, meg van az extraprofit is, ami egy olyan nyereség, amelyért „az érintetett nem dolgozott meg” (sic!), az csupán az ölébe pottyant. Például a bankoknak azáltal, hogy az infláció miatti kamatemelést csak a hiteleiknél érvényesítették, a betétjeiknél nem – szól a kormányzati érvelés.
Mondjuk a bankok már megszokhatták, hogy minden gondért, bajért őket kárhoztatják. Az új fogalom beemelésével azonban most nagyhirtelen kibővül a közellenségek tábora. Ahogy az egyik érintett céget vezető ismerősöm fogalmazott: „Arra ébredtem, hogy extraprofitőr vagyok”.
