Skizofrénia. Folyamatosan ez a kifejezés vetődik fel bennem annak láttán, hallatán, amit az Orbán-kormány művel. Hiszen mi mással írható le az a magatartás, miszerint a kormányfő azért reaktiválta a Brüsszelben szalonképes Navracsics Tibort, hogy Magyarország hozzájusson az őt megillető uniós forrásokhoz (azoknak a támogatások mellett most már az eleinte még nemkívánatosnak tartott hitelrészét is szeretné), eközben azonban nem tud kibújni a harcos bőréből és sorra hoz olyan intézkedéseket, amelyekkel még távolabbra rúgja magát a megállapodástól.
Egy hete írtam arról, hogy két középiskolai eset kapcsán „Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvény”-ét lengette be Orbán, noha az Európai Bizottság (EB) pont ennek az ellenkezőjét várja el az uniós forrásokhoz vezető, horizontális feltételekkel és 27, úgynevezett szupermérföldkővel (helyreállítási alap) és 17 vállalással (kohéziós pénzek) kikövezett úton.
Érdemes felidézni ugyanis, hogy az EB minden egyes operatív programnál ellenőrzi, azok megfelelnek-e az úgynevezett feljogosító feltételeknek. Alapvetően négy horizontális feltételről van szó, ezek egyike a nemek közötti egyenjogúság.
Ez utóbbi elvet sérti meg Brüsszel szerint Magyarország már a most hatályos gyermekvédelmi törvénnyel is, mondván, az a pedofíliát összemossa a homoszexualitással. Emiatt kérte annak módosítását. Ám ehelyett jön tehát a szigorítás.
Most pedig itt van az újabb rossz pont. A kormány e héten a regnálása immár csaknem tizenhárom éve alatt megszokott rapid módon keresztülverte a kétharmados többségű parlamenten a Magyar Orvosi Kamarát kvázi ellehetetlenítő törvénymódosítást. Annak ellenére, hogy a kabinet egyebek mellett azt is beígérte Brüsszelnek, hogy minden törvényjavaslat esetében hatásvizsgálatot készít. Ez azonban most (is) elmaradt. Pedig ez is egy olyan sarkalatos pont, amitől függ az uniós támogatások kifizetése.
Nem is késett az EB válasza, miszerint „A magyar Országgyűlés által elfogadott friss törvényjavaslat, illetve benyújtásának módja meghatározó lehet a Magyarország által vállalt kötelezettségek teljesítése szempontjából”.
Vészjósló mondat.
Azt fel sem tételezem a kormányfőről, hogy ne tudta volna, a MOK-ügy (is) kivágja majd a biztosítékot Brüsszelben – ennél azért ő jóval eszesebb. Így viszont nem tudok másra gondolni, mint hogy nem tudja türtőztetni magát, s ha olyat lát, ami nem tetszik neki, akkor gyorsan fellép ellene, felindulásból, nem mérlegelve előre az esetleges következményeket. Ahogy tették azt sokan a gyerekkorukban, amikor sérelem érte őket.
Ez a jóindulatú megközelítés. A nem jóindulatú pedig az, amit azért nem kormánypárti körökben időről időre lehet hallani – hol élesebben, hol halkabban, attól függően, ki a megszólaló. Eszerint az Orbán-kormánynak nem is érdeke a megállapodás Brüsszellel, hiszen az kvázi csak béklyókba verné őt (már ha a jogállamiság megteremtését és fenntartását ilyennek lehet tekinteni). S ha nem jön forrás az Uniótól, akkor majd jön máshonnan – ilyen utalásokat már többször is tett a miniszterelnök, aminek kapcsán az emberben a legvalószínűbb alternatívaként óhatatlanul egy bizonyos ázsiai birodalom képe rajzolódik ki –, amelyekhez ugyan szintén fűződik majd feltétel, csak legfeljebb olyanok, amelyeket a kormányfő könnyebben teljesíthetőnek tart.
Az már egy merészebb feltételezés – de talán ez sem ördögtől való –, hogy „ezt az egész EU-s vircsaftot” hagyja a fenébe a kormány, s köszöni szépen, de nem kér belőle. Akkor inkább jöjjön a Huxit.
(Jut eszembe: ez utóbbi kifejezés magyarországi megalkotójával, Bojár Gábor vállalkozóval, üzletemberrel beszélgetek majd jövő csütörtökön, március 9-én a Klasszis Klubunk következő adásában.)
Egyelőre azonban még ne menjünk ilyen messzire – ha a kormány éppen ezt teszi most, egyre távolabbra rúgva magát a Brüsszellel való megállapodástól.
Az idő azonban kétségtelenül szorít. Az Orbán-kabinet azt ígérte az EB-nek, hogy március végéig teljesíti a számára előírt feladatokat. Ám még ezt követően is csak annyi történik, hogy a Bizottság, majd a pénzügyminiszterek tanácsa értékeli a végrehajtást, s ha abban nem találnak kivetnivalót, akkor lehet benyújtani az első fizetési kérelmet. Ez bizony hónapokig tarthat. Ezért tűnik ma már egyre valószínűbbnek, hogy ha minden klappol is, pénz ebből a nyár közepénél előbb aligha lesz – ezt egyes elemzők már szinte kész tényként kezelik.
Míg december közepén, az uniós forrásokhoz való hozzájutás feltételeiről hosszú hónapok után kiizzadt megállapodást követően még talán megnyugtatóan távolinak tűnt a március végi határidő, most már addig csak négy hét van hátra... Ám a kormány mostanában meghozott intézkedései miatt mégis messzebb kerültünk az uniós forrásoktól.
Azaz, a kormányfő egyik kedvenc szlogenjével pont ellentétesen: hátra megyünk, nem előre.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
