<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
6p

Pedig mindent megtesztek érte. Jegyzet.

Nem most érzem először, hogy ez a kormány azt szeretné elérni, hogy a hozzám hasonlók menjenek ki külföldre, esetleg ne menjenek ki, de legyenek legalább színtiszta árulók, nem úgy árulók, ahogy most annak mondják őket (mindenki áruló, aki nincs a NER-rel, akinek semmit sem jelent az általuk felvázolt „haza”), hanem írd és mondd, hirdessék ki, kürtöljék tele a világot, nyilatkozzák le az összes külföldi sajtónak, mondják el a libsi ismerőseiknek, leginkább a híreseknek és befolyásosaknak,

írják tele a könyveiket azzal, hogy ők ezt az országot már nem tudják vállalni, hogy ők ide már nem tartoznak, már semmit sem éreznek, ami ezzel az országgal összeköti őket, Magyarország számukra kuka, soha többé, nulla, zéró, leszámoltak vele.

És akkor ennek az lesz az eredménye, hogy végre teljesen eltávolodnak innen, hogy végre megtagadják a helyet, ahol születtek és felnőttek. Így aztán nem csak a jelenleg hatalmon lévő politikai elit, amelyik egyébként is fő tevékenységében az ország megosztásán dolgozik, mondhatja rájuk, hogy rohadék árulók, hanem bizonyos értelemben valóban azzá válnak: ha tudnák, már azt is letagadnák, honnan jöttek, egyetlen mantrájuk van, hogy

„Magyarország szar ország. Nem az enyém.”

A fejemben ezt mondja az az értelmiségi figura, aki ideális a NER-nek, akit megpróbál megformálni a gépezet ezer intézkedéssel, beleértve ebbe a szabad sajtó lassú eltűnését vagy akár a kata adózás hirtelen megváltoztatását, de persze a folyamatok már hosszú évek óta tartanak.

Ez az illető, amikor már neki semmi sem számít, és mindent utál, vonulhat belső emigrációba, és foglalkozhat a töktermesztéssel meg a gobelin-készítéssel elterelő hobbiként amellett, hogy próbálja valahogy eltartani magát ilyen-olyan pályázatok, fordítások segítségével, esetleg az üzleti szférába való átbootolással, vagy próbálhat gyökeret verni valahol máshol, csak hát ez igen nehéz egy késő szocializmusban eltöltött gyermekkor után, a Kádár-korszak szagával az orrában, amelyik még emlékszik a Daciára, a Ladára, a balatoni lángosra jó régről, legfőképpen pedig a büdös, de igazán különlegesen MÁV-szagú vonatokon elővett rántott húsok celofánból kibújó látványára.

Mert ugye, rántott hús imprinting, az van.

Nem úgy értve egyébként, hogy ne lehetne elmenni, és máshol élni, mert lehet, és sokan döntenek így, de nehéz nem magyarnak lenni közben, és nehéz nemet mondani mindarra, ami már megtörtént velünk jó régen, a galambszaros Margit hídon, amelyik nem a London bridge, egyáltalán.

Ez is nálunk van, és nekem tetszik. Fotó: PixabayEz is nálunk van, és nekem tetszik. Fotó: Pixabay

És az a helyzet, hogy én nem is szándékozom nemet mondani. Éppen eléggé dühös vagyok azért, mert a barátaim nagy része már külföldön él, és eszük ágában sincs hazajönni. Úgy engedték el őket, hogy hello, szevasz, vagy inkább még ennyit sem mondtak. Nem akarok hencegni, de azért hencegek, sokan nagyon tehetségesek köztük, és éppen komoly karriert futnak be Berlinben, Londonban, New York-ban meg ezeken a szar helyeken, hál’ Isten, hogy semmi szükségünk arra a tudásra, amit ők megszereztek az évek során, anélkül is nagyon jól elvagyunk, köszönjük. Nekem hiányoznak, de ott a zoom, mi a bajom? Minden rendben, nem? Az internet még adómentes. Mit panaszkodom? Amit tudnak, kinek kell? A rohadék Nyugatnak? De hát ők mást sem tudnak, csak szankciókat, abból meg nem kérünk!

Szóval amellett, hogy ez fáj, és még az sem kizárt, hogy egyszer én is máshol élek majd, nem vagyok hajlandó megtenni azt a szívességet a rendszernek, hogy kijelentsem, hogy utálom a hazámat, mert a miniszterelnöke mondjuk vállalhatatlan dolgokat beszél, mert méltatlanul bánik a politikai ellenfeleivel, mert túl sok pénzt ad a közvetlen barátaink és túl keveset a rászorulóknak, mert mondjuk az ország vezetése hazudik és büszke a hazugságaira. Ehelyett inkább szeretnék egy apró pontosítást tenni:

ez az ország akkor is az én hazám is, ha tönkreteszik, akkor is, ha a már meglevő gyűlöletet tovább fokozzák, akkor is, ha élhetetlenné válik, akkor is, ha egyszer el kell mennem, és én akkor sem fogom utálni, ha megkérnek rá.

Lehet keményen igyekezni, hogy meggyűlöljem végre, de nem vagyok rá hajlandó. Az országom kormánya nem a hazám. Az általuk vázolt kép a hazáról nem a hazám. Az emberek, akik rájuk szavaztak, talán már igen. Nem-egyetértő állampolgárok vagyunk, akik ülünk egy helyen, amit megszerettünk többé vagy kevésbé, amelyiknek megismertük a helyeit, az illatait, a változó évszakokat. Megismertük a folyókat, amelyek már nem egészen úgy viselkednek, mint régen, mert kezdenek kiszáradni, megszoktuk a Dunát, amelyik szintén egyre vékonyabb, várjuk az aratás meg a kukoricaérés idejét, belülről tudjuk, hogy mikor jön, megvan a ritmusa már a testünkben is – aratás – közeledő iskolaév - csak éppen az aratás az aszály miatt most néha elmarad. Járjuk az erdőt, és várjuk benne a szarvasbogarat, nézzük a mezőt, ott meg a tücsköt, de megérkeztek valahogy a kabócák is; irigykedünk a szomszédos országok zöld füveire, holott régen nekünk is az volt, meglátjuk az apadó vízmosásokat, amelyekben régebben fürödtünk – és szomorkodunk. Nem lehet, hogy ezzel kéne inkább foglalkozni?

Tabán aztán nincs máshol. Bár hó lassan már sehol. Fotó: Fortepan/Szalay ZoltánTabán aztán nincs máshol. Bár hó lassan már sehol. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

És a táj mellett ott van még a saját történem kisbaba kortól mostanáig. Nagyobb részt itt játszódott.

Főként itt szerettem és itt gyűlöltem és itt tévedtem. Itt átkozódtam és itt találtam barátokat. Magyar meséket olvastak nekem, és magyar meséket írtam.

Ez az egyetlen nyelv, ahol majdnem minden regisztert értek. Én ezt nem vagyok hajlandó gyűlölni, és nem vagyok hajlandó úgy tekinteni magamra, mintha nem lennék a része.

Pedig tudom, hogy lesz még próbálkozás.  

De akkor is azt kell mondanom, hogy srácok, építhettek ezer stadiont, elvehettek bármennyi pénzt, én biztos nem fogom azt mondani, hogy viszontlátásra, már nem is vagyok magyar, ez már nem az én hazám, mert az. Az a nagy igazság, hogy ezen muszáj osztoznunk. Mindenkivel, akinek itt kezdődött vagy ideért a története.

(Bendl Vera szerzői oldala itt található)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.