Szerkesztőségünk két tagja pro és kontra fejti ki véleményét a szerdán bejelentett iskolai nyitással kapcsolatban. Szülőként mindketten érintettek, gyermekeik közül -, ha addig nem lesz újabb változás - hétfőtől lesz aki visszatér az iskolapadba, míg olyan is akad, aki otthon próbálja elsajátítani a tananyagot.
Az elmúlt napokban saját környezetemben is sokakon tapasztaltam az eluralkodó félelmet. Sajnos az elmúlt egy évben a csapból is a koronavírusról szóló híradások folytak, így a lakosság nagy része mára professzionális virológusnak képzeli magát. Csak úgy szórja a napi Covid-statisztikákat, és az abból levont tanulságokat. Megdönthetetlen kijelentéseket tesznek arról, hogy mikor kell szigorítani, vagy éppen lazítani.
Míg a járvány tavalyi időszakában Magyarországon relatív kevés áldozattal járt (természetesen minden áldozat veszteség), addig idén a koronavírushoz kapcsolódó halálesetek száma megnőtt. Ha csak a statisztikákból indulunk ki, akkor mára mindenkinek a családjában, környezetében van sajnos olyan ember, akit a járvány áldozatának tekinthetünk. A megugró esetszám, és a sok-sok halálos áldozat pedig a korábban sem feltétlen transzparens kormányzati politikát (gondoljunk csak vissza a tavaly kórházi kiürítésekre) még inkább kapkodóvá tették. Egy átgondolt stratégia követése helyett a kormány rendre a kisebb ellenállás felé kezdett mozogni. Amikor az embereknek nagyon elegük lett, akkor lazítást ígértek, amikor az ijedtség lett úrrá a közvéleményen, akkor korlátoztak.
A gond az, hogy most rövid időn belül szélkakas módjára kezdte el cserélgetni az álláspontját a kormány.
Ez azon túl, hogy szerintem a magát az erőskezű vezetőnek mutatni szándékozó miniszterelnököt egy tesze-tosza szerepbe kényszeríti az érintetteknek is kellemtelen. Az egyik bejelentés kapcsán készülnek valamire, aztán pár nap múlva új helyzettel kell szembesülniük.
Vegyük példának okáért a kormányfő szerdai bejelentését, amely eredményeként - sokadik vargabetűt leírva - kinyitnak ugyan az általános iskolák, ám csak az alsó tagozatosok mennek újra iskolába. Ez a húzd meg, ereszd meg játék nem jó, a mentálisan nehezen feldolgozható helyzetben egyébként is elcsigázott gyerkeket és szülőket felőrli. Arról nem is beszélve, hogy a pedagógusok és a szülők erőfeszítései ellenére egyre több gyerek gondolja teljesen értelmetlennek és perspektíva nélkülinek a mostani rendszert (netán még az életét is!).
Az eredetileg szélesebb körű nyitást követő óvatosabb álláspontnak személy szerint én több okból sem örülök. Tudom, a közhangulat alapján látszólag most én vagyok a felelőtlen szülő, aki a koronavírus karjaiba lökném a gyerekeit, majd miután rajtuk keresztül hazajön a betegség modern Dugonics Tituszként magammal is végeznék. Ennyire viszont talán nem aggasztó a helyzet.
Mára ugyanis lassan ott tartunk, hogy a pedagógusok megkapták a védőoltást, és a környezetemben az oltásra regisztráltak jelentős része is felvette legalább az első vakcinát. Ha tehát igaz az a hivatalos kommunikáció, hogy a vakcina az egyetlen biztonságos megoldás a járvány kezelésére, akkor nem kellene óvatoskodni. Ha pedig az egész csak porhintés, akkor meg nem mindegy??
Játszhatunk persze oltáselleneset, de ha nem ülünk fel erre a vonatra, akkor ez azt jelenti, hogy az esetlegesen az iskolából hazajövő fertőzés nem fogja letarolni a családomat, illetve remélhetőleg másét sem.
A nyitás révén egyébként is meg fog nőni a kontaktusszám, ami legalább annyira kockázatos.
Emlékszünk még a boltok bezárása előtt mennyi embernek jutott eszébe még egy kicsit ikeázni, vagy valamelyik bevásárlóközpontban mulatni az idejét. (Jó tudom egy végletekig lerágott csont amikor összehasonlítják az iskolákat, a tömegközlekedést vagy éppen a bevásárlást, hol mennyi négyzetméter jut egy-egy emberre.) Tehát azt gondolom, ha a szakértők szerint a magas oltási aránnyal a helyzet továbbra is kritikus, akkor legyenek továbbra is szigorú szabályok, amit a hatóságok be is tartatnak! Ha nem, akkor miért ne nyithatnának ki az oktatási intézmények?
Persze ezen túl is vannak okok, amelyek miatt örültem volna az oktatási intézmények nyitásának. Példának okáért azért, mert a párom és én sem vagyok pedagógus, ám az utóbbi időben számos tantárgy elmagyarázása, gyakorlás hárult ránk nap, mint nap. Ez több okból is problémás, egyrészt ugye ahelyett, hogy GDP-t termelnénk, próbáljuk a gyerekeinket tanítani. Ráadásul ezzel a problémával nem vagyok egyedül. A KSH szerint jelenleg 700 ezer gyermek jár általános iskolába, tehát 3-400 ezer család számára aktuális kérdés a digitális oktatás. Ez tehát azt jelenti, hogy néhány százezer ember kisebb-nagyobb mértékben kiesik a munkaerőpiacról, mert a gyerekét próbálja oktatni, és akik közben az államtól semmiféle segítséget sem kapnak. (Vö. senkit sem hagyunk az út szélén"...)
Vélhetőleg a kormány is azért tereli vissza legalább az alsósokat az iskolapadba, mert azt gondolják, hogy így mentesítik a szülőket. Sajnos ez azoknak jelent valóban segítséget, ahol kevés gyerek van, a kormány által áhított nagycsaládosok számára az otthonoktatás púpként a hátunkon marad.
Óriási probléma az is, hogy miközben a szülők egy jelentős köre vért izzad, hogy a gyerekét tanítsa, annak hatékonysága finoman szólva is kétséges. Sajnos sem a gyerekek, sem a szülők, sem maga az oktatási rendszer nincs felkészülve a digitális oktatásra. Amivel vélhetőleg a döntéshozók is tisztában vannak, máskülönben az idei középiskolai felvételik nehézsége nem maradt volna el látványosan a korábbi évektől.
Azt gondolom, hogy a középiskolások már többé-kevésbé képesek elsajátítani online támogatás mellett az anyagot, de a kisebbek számára ez komoly nehézséget okoz. Sokszázezer gyerek számára esik így ki nagyobb tudásanyag, amit tekintve a Nemzeti Alaptantervben foglalt gigászi mennyiséget soha sem fognak tudni pótolni.
Bár lehet, hogy csak falra festem az ördögöt, de szerintem májusban a megmondóemberek hangja ismét felerősödik, és azt fogják harsogni, hogy erre az egy hónapra már nem kellene kockáztatni, ne nyissanak ki újra az iskolák (felső tagozat és a középiskola). Ez pedig azzal jár, hogy a szülők tovább fognak vergődni azzal, hogy a gyerekek tanuljanak, sajnos továbbra is eredménytelenül. Az érintett korosztály így egy újabb félévet veszít el, ami a tavalyi időszakkal együtt immár egy évnyi lemaradást fog eredményezni. Nyilvánvaló, hogy ennek a hiányos tudásnak később meg lesz az ára, amit nem csak a szülők és a diákok, hanem a teljes társadalom fog megfizetni.
Az ellenvélemény pedig itt olvasható: Kire hallgat Orbán Viktor? A ''sipítozó'' szülőkre biztos nem
