Mindnyájan szörnyülködünk, hogy az élelmiszerek ára a kétszeresére emelkedett. Csakhogy az a szó, hogy spórolni, az utóbbi 20 évben kiment a divatból. Snassz, pitiáner dolognak tartják, amely ciki, mert a fogyasztói bőség korában egy régi, letűnt korhoz kötődik. Ha bemegyünk ma valamelyik hipermarketbe, fél óra alatt otthagyunk 30 ezer forintot.
A harminc év alattiakat soha senki nem tanította takarékosságra, honnan is tudnák, az mit jelent?
A háború meg a zero waste
Aztán hirtelen jött az orosz-ukrán háború, az infláció, és a dolog egyszerre aktuálissá vált. Csakhogy fogalmuk nincs a mai háziasszonyoknak, hogy miként fogjanak hozzá, melyek a főbb trükkök. Pedig szorosan hozzá kapcsolódik a most oly divatos, „ne dobj ki élelmiszert” és a „zero waste” elmélethez, és így már talán az értelmiségi fiatalok is felmerik vállalni. E szemléletnek persze nincs sok köze az eredendő, ésszerű konyhavezetéshez, hiszen azt a praktikus megélhetés miatt gyakorolták hajdan, és nem azért, mert védték a környezetet.
A takarékosság, mondjuk 80 évvel ezelőtt, a szűkösebb konyhapénzből gazdálkodó háziasszonyoknak mást jelentett, mint ma.
Elég belelapozni Polcz Alaine, a világhírű tanatológus, pszichológus, író zseniális művébe – a címe: Főzzünk örömmel! –, amely memoár és életvezetési tanácsadó egyszerre, de mindenképp több, mint egy szakácskönyv. Bár amikor írta e művet, kevéssé szorult rá az észszerű gazdálkodásra, de nem tehetett másként, azt szokta meg.
A mai szemmel nézve szegény értelmiségi középosztály tagjai, ha zsenge karalábét vettek, nem dobták ki a levelét, hanem másnap darált hússal töltötték meg, és úgy „adták fel”, ahogyan a tálalást akkor nevezték. A vastag szárakat levesbe főzték, az ízt ugyanúgy megadta, mint a gumó. Kenyeret sosem dobtak a szemétbe, ha túl sok maradt, megszárították és panírmorzsa lett belőle. (Ma, ha maradt fölös kenyér egy-egy vendégségből, sokan szeletelve lefagyasztják azt, jól záródó dobozban.)
Párizsi helyett házi töpörtyű
A tyúkot okosan dolgozták fel, minden alkatrészéből más fogást kitalálva, a zsírosabb részeket apróra vágták, kisütötték, a töpörtyűt sóval megszórva reggelire kínálták, pirítóssal, vagy vajas kenyérrel, lila hagymával – egészségesebb volt, mint a ki tudja miből darált párizsi. A megfagyott zsír másnap hagymával pörkölt alapnak szolgált. A lilahagymát – még nem lekvárként volt menő – zsíros kenyérhez harsogva harapták, mint a szintén nagyon értékes összetevőkben gazdag újhagymát. Egyáltalán, a vásárlóknak fogalmuk volt róla, hogy a különféle fajtájú hagymák mely ennivaló alkatrészeként szolgálnak. A brokkoli – fél kiló 600 forint ma – fél évszázada még nem létezett Magyarországon, de amikor elterjedt, meghámozva a vastag szárát, ugyanúgy felhasználták a krémleveshez, mint a virágát.
Az almáknak és a körtéknek közismert fajtanevük volt, minden háziasszony tudta, hogy melyik alma áll el húsvétig, és hogy a Starking mikor lehet már kásás. Természetesen mindegyik honosított fajta volt.
Minden zöldséget és gyümölcsöt feldolgoztak, akkor is, ha barna pötty vagy varasodás volt rajta, netán kicsikére sikerült a körte, sápadtra a barack, görbén nőtt az uborka.
Ma a „nem szabványos” zöldség és gyümölcs be sem kerül a szupermarketekbe, hanem azokat intézményesen a szemétbe dobják, jó esetben takarmányként hasznosítják – amikor ezrekbe kerül egy kiló. Ez ám a pazarlás!
Mostanában a német és svéd háziasszonyok az erkélyükön nevelik a koktélparadicsomot, pedig meg tudnák fizetni a boltit is. (Jóllehet, ott is kétszámjegyű az infláció.) De ami egy karnyújtásnyira nő, azt nem kell befújni tartósítókkal.
Mire is szolgált a heti étrend?
A középosztály körében régen megszokott volt a hagyományos heti étrend, így lehetett előre tervezni. Még 2000 táján is lehetett olvasni étrend tanácsokat a magyar heti és napilapokban. Nem ad hoc, „ami kezünkbe akad este a szupermarketben” vásároltak, hanem megtervezve a menüt, így ha maradt az előző napi húslevesből, annak maradék levét felhasználták a következő napi karalábéleveshez, amely így finomabb lett, mintha vízzel eresztették volna fel.
Mindehhez persze eleinte figyelem kell és idő, de meg lehet szokni, és rutinná válik, csakúgy, mint a pazarlás. Ma rendelkezésünkre áll a mélyhűtő, ha bármiből sokat vettünk, le lehet fagyasztani és később felhasználni. Ha valami akciós, azt érdemes feldolgozni, vagy mélyhűteni.
Jó ötlet a narancs héját – alapos áztatás, mosás után – megszárítani és kristálycukorral ledarálva süteményekbe keverni. Vagy a vékonyan leszelt héját lefagyasztani, és sült húsokat vagy éppen koktélokat megbolondítani vele. A jól megmosott citrom héját régen sosem dobták ki, (igaz, akkor még nem is kezelték vegyszerekkel). De ma is – beáztatva, megmosva – számtalan fogáshoz, salátához, desszerthez kitűnő a házi reszelt citromhéj, amely zamatosabb, mint a szárított, kandírozott – azaz fölösen cukrozott – változat.
A rizst, a kuszkuszt, a bulgurt érdemesebb kimérve venni, mint dobozban, hiszen akkor mi fizetjük meg a csomagolóanyag meg a többszörös szállítás díját is. Ugyanez vonatkozik a fűszerekre – ahol van rá lehetőség, azt is vegyük kimérve. Az ázsiai vagy arab boltokban hasznos megtekinteni a fűszerarzenált – figyelve a lejárati időkre.
A piac ma nem ugyanazt jelenti, mint régen, de azért, ahol tényleg őstermelők árulnak, és nem annak álcázott nagykereskedők, még lehet beszélgetni, válogatni, alkudni. A mai termelői piacok, főleg a divatos, elegáns budai kerületekben, vagy mondjuk a Balaton északi partján v melyek fő célközönsége a műveltebb, tehetősebb réteg – mindig drágák, mert különlegesnek számítanak.
Házi szörp, bodzából
Ami az italokat illeti, kisebb az esélye a spórolásnak, de tény, hogy újabban mind kevesebb, tudatosan élő család vásárol a túlcukrozott, drága, kész gyümölcslevekből, szénsavas üdítőkből. Aki teheti, házilag készít szörpöt bodzából vagy hársfavirágból, netán a kész szörpöt felengedi szódavízzel, ha a sima víz nem teszi meg, holott a magyar csapvíz kiváló minőségű.
Hogy fér ez össze a mai rohanó, ételt telefonon rendelő világunkkal? Nagyon is. Lehet keverni a két életmódot, ha úgy hozza a szükség, és lehet a gyermekünket is egyfajta, ha úgy tetszik, takarékos-környezetvédő szemléletre nevelni, vele az erdei séta során kökényt, somot, csipkebogyót, gombát szedni, és megbecsülni, ami van.
Bizonyos bolti élelmiszereken nem lehet spórolni – sajtot kevesen készítenek otthon, mangalicasonkát sem mindenki tud házilag előállítani –, de amit megvettünk, azt használjuk fel észszerűen.
