Június 16. A megbékélés napja Magyarországon, Nagy Imre és társai 1958-as kivégzésének és 1989-es újratemetésének az emléknapja. Ugyanakkor a független Magyarország napja is – a szovjet csapatok 1991-ben lezárult kivonulásának emlékére – olvasom a Wikipédián.
Vajon miként kerül be az annalesekbe 2023. június 16-a? Egyáltalán bekerül-e? Lesz-e olyan kiadó, amely hajlandó lesz-e egy ilyen dátumot tartalmazó művet megjelentetni? (Lásd a Libri bekebelezését.)
Hiszen a mai nap nem egy olyan eseményről maradhat emlékezetes, amelyet Orbán Viktor szívesen emleget, kvázi hajlamos kisajátítani, már csak abból is kiindulva, hogy Nagy Imre újratemetésekor a Fidesz részéről ő volt a felszólaló a Hősök terén.
Ettől persze még egyáltalán nem kizárt, hogy évek múlva is beszéd tárgya lesz majd fideszes körökben, kaján mosoly kíséretében, mennyire ördögi módon sikerült Nagy Imre és társai életének kioltásának emléknapjára időzíteni a tanárok kvázi kivégzését célzó státusztörvény parlamenti vitáját.
Aminek – azért legalább mi legyünk igazságosak – semmi köze az írásom bevezetőjében emlegetett eseményekhez. Véletlen egybeesés, hogy a közoktatásban tradicionális évzárók és ballagások az idén pont június 16-ára esnek. Hiszen, ha a tanév kötelező zárónapjaként meghatározott június 15-e ebben az évben mondjuk kedd lett volna, akkor valószínűleg 18-án kezdődött volna a státusztörvény vitája, mivel általában péntek az évzárók és ballagások napja.
De az idén június 16-ára esik, ezért is ugrik be mindenkinek Nagy Imre és a Ruszkik haza.
Kétségtelenül ambivalens az embernek a pedagógusok immár másfél éve tartó „haláltusája” kapcsán a mai nap kvázi védjegyévé vált megbékélési vagy függetlenségi lelkiállapotba kerülnie. S őszintén szólva nem is sikerül, ami nem csoda, ha a kormány nemcsak beledöfi minden jóérzésű honfitársunkba a kést, hanem még meg is forgatja azt.
Azzal, hogy pont az évzárók és ballagások idejére, azon belül is nem délelőttre, hanem hogyhogy nem, pont délutánra kezdeményezett Semjén Zsolt rendkívüli parlamenti ülést, ahol a státusztörvény javaslatát tárgyalhatják. Így az Egységes Diákfront és a Tanítanék Mozgalom sem tudott mit tenni, mint akkorra összetrombitálni a tüntetést.
Az időzítés ördögisége itt érhető tetten. Hiszen így egy csomó pedagógus nem tudott kimenni tiltakozni a parlament elé, miközben nagy valószínűséggel sok olyan szülő is akadt, akik, bár részt vettek volna a tüntetésen, kénytelenek voltak gyermekük évzáróját, ballagását választani, mivel az azért mégiscsak fontos, soha meg nem ismétlődő esemény, amelyet nem lehet elmulasztani.
Pont ezekre apellálhatott a kormány. De azért, hogy biztosra menjen, elrendelte, hogy ezen a napon nem engedik be sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit, és nem érvényesek a korábban kiadott napi belépők sem. Nehogy még valaki „álruhában” beszivárogjon az ülésterembe és ott rendet bontson!
Példátlan, hogy a kormány egy kora nyári nap péntek délutánjára trombitálja össze az Országgyűlést. Arra a napra, amely alapesetben a képviselőké, akkor szoktak szűkebb pátriáikban tartani fogadónapokat, vagy ha nem, akkor a Balaton vagy egyéb hétvégi desztinációk felé venni az irányt.
Van azonban egy fontosabb szempont. A hatalom. Amely elveszítésétől való félelem a jelek szerint megvan a kormánypártokban. Annak ellenére, hogy tavaly a Holdról is látható választási győzelmet arattak, miközben az ellenzék annyira lenullázta magát, hogy még most, egy év múltán sem látható, mikor veheti fel a győzelem esélyével a versenyt a Fidesszel.
Elnézve a mai napi ördögi fejleményeket, még egy jó ideig nem is fogja.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
