Hogyan született a cikk?
A Nature-ben megjelent írás alapjául egy 26 országban nagy mintán elvégzett, az emberek konspirációs teóriák iránti fogékonyságát vizsgáló kutatás szolgált, amelyet a Mainzi Egyetem szociálpszichológia-professzora, Roland Imhoff, a cikk első szerzője fogott össze. Kende Anna, az ELTE PPK Szociálpsztichológia Tanszékének vezetője, és én a magyar adatok elemzésével járultunk hozzá a munkához, a tanulmánynak pedig társszerzői vagyunk. Úgy is mondhatjuk, hogy a háttérhatalmi hálózatokban való hiedelmeket, a „az összeesküvéses mentalitást” vizsgálta egy nemzetközi összeesküvéskutatókból álló, valóban létező hálózat.
Mit vizsgált ez a kutatás?
Alapvetően a politikai irányultság és a konspirációs mentalitás közti kapcsolat vizsgálata volt a cél. Mit is jelent ez pontosan? A konspirációs mentalitás tulajdonképpen egyfajta általános hit abban, hogy összeesküvések léteznek, mértéke megmutatja, mennyire vagyunk hajlandóak arra, hogy a világ dolgait összeesküvés-elméletekkel magyarázzuk. Ezt olyan általános kérdésekkel vizsgálják, mint például: létezik-e háttérhatalom, vagy vannak-e titkos társaságok (konkrét szervezetek megnevezése nélkül), és azok mekkora befolyást gyakorolnak a politikára.
Érdemes egy pár szót szólni a tisztánlátás kedvéért a politikai irányultság kérdéséről is. A kutatás szempontjából nem az abszolút értelemben vett bal- és jobboldali szélsőségek alkották a skála két végét – tehát nem a „kommunisták” és a „fasiszták” kerültek a szélekre, hanem az embereknek tették fel a kérdést, magukat hova helyezik el a bal-jobb skálán. Magyar viszonyokra lefordítva ez azt jelenti, hogy a két szélsőség nagyjából megfeleltethető annak, hogy az egyik nagyon gyűlöli Orbán Viktort, a másik pedig Gyurcsány Ferencet – hiszen a bal-jobb skálát az aktuális politikai szereplők alapján definiálják a választók.
Volt valamilyen előfeltételezés, amit igazolni próbáltak?
Fontos, hogy egy kicsit történelmi kontextusba helyezzük ezt a kérdést. A második világháború ideje, a tekintélyelvűséggel foglalkozó tudományos kutatások kezdete óta zajlik egy alapvető vita, amit nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy csak a jobboldali szélsőségeseknek van egy jellegzetes gondolkodásmódjuk, vagy a szélsőségeseknek általában. Még inkább leegyszerűsítve: csak a fasisztákra jellemző egy speciális szélsőséges gondolkodásmód, vagy a kommunistákra is?
A konspirációs teóriák, mentalitás tudományos kutatásának kezdetét Ronald Inglehart az 1980-as évek környékén kifejtett úttörő munkásságához lehet kötni. Nagyjából azóta folyik a vita – a fenti alapkérdésből kiindulva – arról, hogy a lineáris vagy inkább U alakú összefüggés van-e a politikai irányultság és a konspirációs mentalitás között. Azaz erősödik-e az összeesküvésekre való fogékonyság a politikai skálán a jobboldal felé tartva (ez lenne a lineáris összefüggés), avagy mindkét politikai szélsőség felé haladva erősödik ez a fogékonyság (ez a két szél irányába emelkedő grafikon alapján U alakú összefüggést rajzolna fel).
Az eddigi kutatások hol ezt, hol azt találták erősebbnek, az 1980-as években, zömmel Északnyugat-Európában végzett felmérések inkább az U alakú összefüggést mutatták ki, mások viszont más eredményekre jutottak. A probléma az is volt, hogy nem készültek rendszeres időközönként, ugyanolyan módszertannal, azonos kérdésekkel kutatások, így az eredményeket nem lehetett összehasonlítani, ezáltal pedig egyértelmű válaszokat sem lehetett találni.
Hasonló alapvető kérdésként vetődött fel az is, hogy erősödik-e az ellenzéki pártok támogatói körében ez a mentalitás.
Akkor ez most egy ilyen, ügydöntőnek is nevezhető kutatás volt? Sikerült végre egyértelmű válaszokat találni?
Itt végre teljesült az, hogy sok országban, kellően nagy és reprezentatív mintán, azonos módszertannal történt az adatok felvétele, két külön alkalommal.
Az eredmények nagyon érdekesek. Az derült ki, hogy a konspirációs mentalitás általában erősödik a politikai skálán balról jobbra haladva, tehát a szélsőjobboldali nézeteket vallók körében erősebb. Ezzel együtt viszont mind a „szélsőbalon”, mind a „szélsőjobbon” erősebb, mint középen. Tehát a két elmélet között egyfajta szintézist teremtett a kutatás. Azt pedig egyértelműen megerősítette, hogy a hatalomtól való megfosztottság erősíti a fogékonyságot az összeesküvés-elméletekre.
Összefoglalva: ha ellenzékben van egy radikálisan jobboldali politikai erő, akkor ez tökéletes együttállást biztosít a konspirációs mentalitás számára. Ha példát kéne mondani, akkor nyilván az – ebben a kutatásban egyébként nem szereplő – Egyesült Államok juthat eszünkbe, ahol a Trump által dominált Republikánus Párt szavazói között igen magasnak kell lennie ennek a fogékonyságnak. És más kutatások ezt ki is mutatták, illetve a Capitolium tavalyi ostroma kapcsán láttuk azt is, hogy bizony az összeesküvés-elméletektől fűtött gondolkodás hogyan vezethet erőszakos válaszokhoz. Persze a politikusok retorikája is fontos tényező, Trump például már előre összeesküvés-elméletekkel magyarázta a várható választási vereséget.
De melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A politikusok viszik ebbe az irányba a szavazókat, vagy a szavazók várják el a politikusoktól, hogy ilyen konspirációs keretekben magyarázzák a világot?
Ezt nem vizsgálta ez a kutatás. Az ok és az okozat kérdése tehát ez alapján nem eldönthető, de az én véleményem szerint nagy a szerepe a politikusoknak, tehát az ő személyes felelősségük megkerülhetetlen. Persze a folyamat alapvetően kétirányú.
Az mindenesetre tény, és egyben kortünet, hogy az utóbbi időben a nyugati világban a politika polarizálódik, különösen az olyan kétpólusú rendszerek esetén, mint az amerikai vagy a brit. Egyre nehezebb a szélek és a közép között különbséget tenni, a centrum kiürül. Ahol pedig polarizált a politika, ott mindkét oldalt megjelennek a másik felet ellenségként kezelő, gonosznak látó narratívák, és ezek aztán könnyen be tudnak csúszni középre is, akár kormányzati pozíciókig. Az Egyesült Államok mellett például Olaszországban vagy Ausztriában is láthattuk, hogy szélsőjobboldali politikusok, pártok kerültek kormányzati pozíciókba.
Mi a helyzet Magyarországon? Átlagos számokat hoztunk vagy kiugranak valamilyen irányba az adataink?
A magyar adatok egy kicsit tarka képet mutatnak. Volt egy 2018-as, illetve egy 2019-es kutatás: az előbbi szerint inkább a jobboldalon erős a konspirációs mentalitás, utóbbi szerint inkább a baloldalon. Az egyik talált U alakú összefüggést, a másik nem.
Az általános trendtől való eltérés okait illetően csak spekulálni tudok. Azt egyértelműen kimutatták máshol a kutatások, hogy ellenzékben erősebb a konspirációs mentalitás – ezt egyébként azzal szokták magyarázni, hogy a hatalomtól megfosztottak hajlamosabbak gyanakvással fordulni a politika felé, paranoid képzeteket kialakítani a világról. Namármost, amikor ezek a kutatások készültek, a magukat baloldalinak tartó szavazók már akkor is 8-9 éve ellenzékben voltak, ráadásul egy egyre erősebben tekintélyelvű irányba haladó magyar kormányzat ellenzékében. Az ilyen autoriter kormányzati módszerekbe még könnyebb belelátni ilyen konspiratív mintázatokat.
Valószínűleg tehát ez a helyzet fontos oka lehet annak, hogy Magyarországon egyszerre erősek a kormányzati oldalon a propagandával megtámogatott konkrét összeesküvés-elméletek (Brüsszellel, Soros Györggyel, vagy éppen az Európára irányuló muszlim területfoglalási szándékokkal kapcsolatban), miközben az ellenzéki oldalon is nagyon erős a konspirációs mentalitás.
Akkor tehát érdemes lenne erre tudatosan rájátszani az ellenzéki oldalon? Mintha Márki-Zay Péter néha ezt tenné.
Az biztos, hogy az összeesküvés-elméletekre is építő kampány hatékony lehet a mobilizációban, szavazatokat lehet vele szerezni, illetve megtartani. A Political Capital egy saját, 2018-as kutatása is jól mutatta, hogy Magyarországon a baloldalon is virulensek a nem megalapozott, összeesküvés-elméleti narratívák, mint például a nemrég politikai szereplők által is felemlegetett, Orbán grazi gyógykezeléséről szóló történet, amire nincs semmilyen empirikus bizonyíték.
Ez azonban veszélyes fegyver. A kísérleti, főleg az Egyesült Államokban végzett kutatások azt mutatják, hogy az összeesküvési retorika erősítheti a nem demokratikus megoldások támogatását, illetve a politikai ellenféllel (vagy inkább ebben a narratívában ellenséggel) szembeni, akár erőszakos fellépés elfogadottságát is növeli. Láthattuk, hogy Amerikában az ilyen elméletektől feltüzelt szavazótábor hajlamossá vált megkérdőjelezni a másik oldal legitimitását.
Magyarországra visszatérve persze ott a klasszikus mondás: attól, hogy üldözési mániám van, még nem biztos, hogy nem is üldöznek valóban. Egy hosszú ideje működő, erős centralizációra épülő rendszerben könnyebben kiépülnek konspirációs technikák, a rendszerszintű korrupció például ilyen. De ezen az úton gyorsan el lehet jutni odáig, hogy a kormányzati politika mögött minden szinten konspirációt lássunk.
Azt is jelenti ez, hogy az autoriter kormányzás felerősíti a konspirációs mentalitást, különösen ellenzéki oldalon?
A kormányzás ilyen vagy olyan mivolta e kutatásnak nem volt témája, de más vizsgálatok alapján van ilyen összefüggés. Ami ezeket az adatokat nézve feltűnő, az az, hogy a lineáris összefüggés nagyon erősnek bizonyult több olyan országban, amelyeknek van a múltjában jobboldali autoriter kormányzati epizód. Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Románia például.
De nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonni. Ott van például Svédország, ahol szintén erős a lineáris összefüggés, tehát egyértelműen erősebb a jobboldalon a konspirációs mentalitás, mint a baloldalon, miközben jobboldali autoriter múltról ott nem beszélhetünk. Spanyolországban pedig egyenesen erőteljesen fordított az összefüggés, ott jóval erősebb a fogékonyság az összeesküvés-elméletekre a szélsőbaloldalon. Ott éppen baloldali kormány van, de ha van ország hangsúlyos autoriter jobboldali múlttal, akkor az pont Spanyolország.
Az U alakú összefüggés erőteljesen megmutatkozott Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Franciaországban, vagy éppen Olaszországban – ebből így elsőre nem bontakozik ki valamilyen egységes kép.
Számomra az alapvető következtetéseken túl pontosan ezek a legizgalmasabb eredményei a kutatásnak. Nagyon érdekesek az extrém esetek, előzetesen biztosan nem ezekre tippeltem volna. Érdemes lenne tovább vizsgálni a témát. Azért is fontos ez a kutatás, mert ez most már használható lesz egy összehasonlítási alapnak is, amihez mérhetőek lesznek az ugyanilyen módszertannal remélhetőleg a jövőben elkészülő kutatások.
Az mindenesetre már most is jól látható, hogy fontos tényező a történelmi múlt, de nincsen történelmi determinizmus. Nagy a felelőssége a konkrét politikai szereplőknek is.
