2p

Egy friss közvéleménykutatás szerint jobban aggasztja a magyarokat a pénzromlás, mint a járvány. És még csak nem is ezek a fő gondjaink.

Az Ipsos minden hónapban világszerte körülbelül 20 ezer embert kérdez meg arról, milyen ügyek aggasztják őket. A What Worries the World kutatássorozat Magyarországon is érdekes eredményeket hozott.

Összességében elmondható, hogy a világon a legtöbb embert januárban a pandémia aggasztotta, 35 százalékuk jelölte meg ezt a legsúlyosabb problémái között. Az infláció problémája a hetedik helyre került globális szinten januárban (a vizsgált 28 ország ötödében a legfőbb veszélyek közt említették).

Magyarországon viszont fordított a helyzet: előrébb található a félelmek sorában a pénzromlás, mint a világjárvány (előbbit 26 százalék, utóbbit 23 százalék említette). Ám ezzel sem kerülhettek fel a dobogó legfelsőbb fokaira.

Hazánkban ugyanis a legtöbben, a megkérdezettek 48 százaléka a korrupciót említette meg, ez azt jelenti, hogy a világon csak három vizsgált országban tartják ezt a jelenséget aggasztóbbnak, mint itthon: Dél-Afrikában, Peruban és Malajziában. Nagyon sok magyart tölt el aggodalommal a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség is, ezt a válaszadók 38 százaléka említette meg, ebben a rangsorban pedig csak Oroszország, Brazília, Kolumbia, Törökország és Chile áll hazánk előtt.

Az Ipsos kutatásából az is kiderül, hogy nem változott a lakosság személyes védekezése a járvánnyal szemben, a korábbi adatokhoz hasonlóan most is ötből négy magyar nyilatkozta, hogy legalább alkalomszerűen visel szájmaszkot, 66 százalékunk pedig fenntartja a gyakori kézmosás gyakorlatát.

Ami a korlátozások feloldását illeti, a magyarok többsége márciusi, vagy későbbi időpontot valószínűsít, ugyanakkor az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának történetében soha nem mért magasságban van a bizonytalanok (26%), és azok aránya, akik szerint már soha nem tér vissza a teljes szabadság (28%). 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!