Nagy port vert fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Pink education jelenség Magyarországon!? című, a héten közzétett tanulmánya. Amely problémás állításait sokan, sok helyen kiszerkesztették, ahogy az a tény is sokaknak szemet szúrt, hogy miért is az ÁSZ készít ilyen tanulmányt. Ezek jogos felvetések, ám ettől még a tanulmány alapját képező statisztikai adatok valósak, ahogy a – nem a legszerencsésebb körítéssel – tálalt probléma is.
Véletlen, de nem sokkal e tanulmány megjelenése után ismertette a The Economist egy még áprilisban megjelent, a női munkavállalás és a termékenységi ráta összefüggését vizsgáló új tanulmány legfontosabb megállapításait, amelyek az ÁSZ-tanulmánnyal összevetve különösen érdekesek.
A fejük tetejére álltak az adatok
Sokáig alapvetésnek számított a társadalomtudományban, hogy a fejlett országokban a nők munkapiaci szerepének erősödése együtt jár a termékenységi ráta csökkenésével. Ennek okai könnyen beláthatók: a jól kereső szülők többet költenek gyermekeik felnevelésére, taníttatására, ennél fogva kevesebb gyermeket vállalnak, a dolgozó nők pedig több lehetőségtől és bevételtől esnek el a gyermekvállalással, vagy a több gyermek vállalásával. Ha tehát több nő dolgozik, akkor kevesebb gyermek születik. A tanulmányban bemutatott 1980-as adatok tökéletesen igazolták is az elméletet, a termékenységi ráta a dolgozó nők arányának növekedésével csökkent a fejlett országokban, ahogy ez a lenti ábra bal oldalán látható.
Csakhogy. 2000-ben nagyon más eredményeket hozott egy ugyanilyen összevetés. A jobb oldali ábrán ugyanis pontosan ellentétes trendet figyelhetünk meg: a dolgozó nők magasabb aránya átlagosan nagyobb termékenységi rátákat hozott a fejlett országokban.
Ez a jelenség igen erős fejtörést okozott a témával foglalkozó társadalomtudósoknak. Mi változott? Az amerikai National Bureau of Economic Research által készített, A termékenység gazdaságtana: Egy új korszak című tanulmány pontosan erre a kérdésre igyekszik választ adni.
A szerzők úgy érvelnek, hogy számos fejlett országban (például Norvégiában vagy az Egyesült Államokban) az elmúlt évtizedekben gazdaságilag és társadalmilag is sokkal könnyebb lett összeegyeztetni a nőknek az anyaságot egy állás megtartásával. Az ilyen országokban pedig ennek hatására emelkedni kezdett a termékenységi ráta, mivel a dolgozó nők is könnyebben vállaltak (több) gyermeket. Ezzel szemben az olyan országokban, ahol e kettő összeegyeztetése továbbra is nehézkes, kevesebb nő dolgozott, és e mellett is kevesebb gyermek született.
Megfelelő körülmények kellenek
A tanulmány négy, a magasabb termékenységi rátához vezető alapvető tényezőt jelöl meg: rugalmas munkaerőpiac, kooperatív apák, kedvező társadalmi normák és jó családpolitikai intézkedések. Norvégiában például a kormány átlagosan évi nagyjából 12 millió forintnak megfelelő összeget költ minden egyes kisgyermek intézményi ellátásának támogatására, azaz bölcsödékre, napközikre és óvodákra, mind a dolgozó nők aránya, mind a termékenységi ráta a legmagasabbak közé tartozik az OECD-országok között. A közel egy éves szülési szabadság is sokat segít.
A társadalmi normák azonban a pénzhez hasonlóan fontos szerepet játszanak a nők gyermekvállalási kedvének alakulásában. Az Egyesült Államokban átlagosan mindössze évi 200 ezer forintnak megfelelő összeget költ az állam a kisgyerekek intézményi ellátására, és az OECD-országokban egyedüliként az USA-ban nincs is szövetségi szinten előírt fizetett szülési szabadság. Azonban az amerikai férfiak több házimunkát végeznek és nagyobb részt vállalnak a gyermekek gondozásából, mint a legtöbb OECD-országban.
A fejlett országok a termékenységi ráta növelését célul kitűző kormányzatainak tehát alapvetően e négy körülményen érdemes kedvező irányban változtatniuk. Persze a társadalmilag elfogadott nemi szerepek megváltoztatása, és ezzel párhuzamosan a férjek, apák és élettársak több házimunka elvégzésére történő rávétele bonyolultabb és időigényesebb feladat, mint mondjuk a munkapiacot szabályozó törvények átírása, vagy mondjuk a bölcsödék számának és minőségének emelése. A tudomány álláspontja viszont e tanulmány adatai szerint egyértelmű: minél könnyebb egy fejlett országban élő nőnek dolgoznia, annál több gyermek születik az országban.
Magyarországon egyébként a dolgozó nők aránya a 2010-es 59 százalékról jelentősen emelkedve 2019-ben 72,1 százalékon állt, ami nem drámaian alacsonyabb, mint a svéd 78,9 vagy a norvég 76,8 százalék. Az egy nőre jutó élveszületések száma Magyarországon 1,53 volt 2021-ben, míg Svédországban 1,84, Norvégiában 1,68, Olaszországban pedig 1,3.
Annak eldöntését az olvasóra bízzuk, hogy a jelenleg éppen egyetlen női taggal rendelkező jelenlegi Orbán-kormány(ok) intézkedései és kommunikációja milyen irányba mozdította el a tanulmány által kulcsfontosságúnak ítélt tényezők alakulását. Az mindenesetre biztos, hogy máshol nem a nők helyének a konyhába és a szülőszobába való kijelölése, hanem például éppen a hagyományos szerepek fellazulása, a férfiak által végzett több gyermekgondozás és házimunka bizonyult hatásosnak a termékenységi ráta emelésében, így egy felelősen gondolkodó magyar államférfiúnak ebben (is) példát illene mutatnia az ország társadalmának.
