Riportalanyaim közül egyikőjük sem úgy fogott hozzá jelenlegi mesterségéhez, hogy ő most
turisztikai szolgáltató lesz, valahol mégis azok, hiszen egy-egy országjáró csoport, vagy család napi programjába kiválóan beilleszthetők termékeik.
Semmi para, irány a gyógySertár
Tiszafüred azóta vált ismert turisztikai célponttá, amióta létezik a Tisza-tó, és amióta nívós szálloda, valamint számos vendégház működik itt. De a szállás önmagában nem elég, egyéb attrakciók is szükségeltetnek.
Például egy kézműves sörfőzde. Ahogyan Mihály Ágnes, a tulajdonos becézi: gyógySertár. Vagy, a honlap szerint, sernevelde. Ennek kitalálásához és „felneveléséhez” a családi indíttatáson kívül például az is kell, hogy a tanárember elhagyja az iskolát, hogy aztán ő üljön be az iskolapadba, és pár év múlva 16 féle sört, különféle párlatokat és whiskyt kínáljon.
A NoPara sörtúrán többnyire két csoport szokott indulni, a végén kötelező részükről a minősítés egy értékelő lapon. De mielőtt tesztelne és vizsgáztatna a vendég, előbb meglepődik a poénos elnevezéseken, mert kapható itt Mosólé, Forte 44, málnás búza, és további, különféle érlelési idejű, fűszerezésű habzó nedűk. Népszerű a sörbicikli is.
A látogatók többsége belföldi, sőt, füredi, de ha talpraesett egy helyi turisztikai szakember, biztos beiktatja a programba ezt az izgalmas sörműhelyt. Ágnest, úgy tűnik, nem riasztják el a fokozódó gazdasági nehézségek és egyéb akadályok: talán mert maga is, szinte éjjel-nappal, a főzdében tevékenykedik, erről árulkodik a riport idején is viselt munkaköténye.
Múzeum, bolt, fazekasműhely
Hogy folytassuk a helyi családi vállalkozások sorát, következzen egy a szemnek szép élmény. Szűcs Imre fazekas fiatalon még Kántor Sándor Kossuth-díjas népművész műhelyében dolgozott, igen nagy sikerrel, azóta pedig szinte minden szakmai díjat kiérdemelt. Ma Tiszafüred Díszpolgára, 2013-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta a munkásságáért, a népi használati tárgyak és hagyományok megőrzéséért.
A családi ház múzeumot, régi műhelyt és fazekas kellékeket rejt, de van itt kerámiabolt is. Olyan, hogyha erre járna egy amerikai turistacsoport, fél óra alatt elfogyna a készlet. De láthatólag nem ez a cél, nélkülük is gazdára találnak a tiszafüredi-mezőcsáti motívumos tálkák, csuprok, kancsók, tányérkák, fűszertartók.
Látogatásom idején is működött az égető kemence, benne a még forró Miska-kancsókkal, sótartókkal, Csíkszentkirály város címerével, amiket az erdélyi vásárba visznek a hétvégén.
Csokoládé és szaloncukor, sulyomból
Nincs innen messze Abádszalók, amely elsősorban a sulyomcsokiról híres. Szabó István – aki
mindent tud az itteni vendéglátásról és turizmusról, no meg immár a cukrászatról is - egyedüliként a világon, aki ebből a vízi növényből csokoládét készít. De amikor sikerült a megfelelő technológiát kitalálnia, nem állt itt meg, ma már szörpöt, lekvárt, pálinkát is alkot e zöldes, mélyen az iszapba kapaszkodó Tisza-tavi növényből, illetve annak velőjéből, párlatából.
Ott jártamkor éppen egy hétvégi csoport kóstolgatta a különleges bonbonokat. Amikor megjegyeztem, hogy a fővárosban is lenne ennek keletje, annyit mond házigazdánk, hogy a környéken könnyen akad forgalmazóra, de Budapestre még nemigen jutott el. A marketinget is meg kellene oldani valahogy, a bérleti díjak ott magasak, no meg, nagyobb műhelykapacitás - beruházás, gépesítés - kellene akkor a megugró termékkibocsátáshoz.
Műholdról figyelik az irtást, az aratást
Szabó Istvánnak, miután rátalált sulyomra, és elkezdte volna felhasználni, természetesen engedélyt kellett szereznie, nemcsak a gyártáshoz – elvégre élelmiszerről van szó – de ahhoz is, hogy a tóról mintegy ”learassa” a termést, amelynek mennyisége meg van határozva. Miközben a sulymot irtják is, - méghozzá műholdas megfigyeléssel! – mert ha nagyon elszaporodik, akadályozza a vízi járművek haladását.
Közben a csokoládémester állandóan újdonságokon töri a fejét: kirukkol hamarosan a sulyomból készült szaloncukorral.
Poroszló felé tartunk, irány az M3-as. A város főútja mentén tekintélyes kocsisor parkol az egyik ház előtt. Bent a kertben is sorba állnak. Rétesért. Erre a tipikus magyar süteményre alapozta vállalkozását Kruspérné Bádonyi Tímea. Évek óta Poroszló egyik híressége lett a panzióval bővített, gyerekjátszóval marasztalóvá tett kis birtok, ahol helyben készül minden.
Van, amikor Tímea hajnali 3-kor kel, mert egy busznyi turista már reggel érkezik. Máskor „csak” reggel 5-kor, merthogy kell 140 darab hagymás kalácstésztás betyárbatyu egy helyi rendezvényre, miközben kolléganője süti a 60 rúd rétest. Fogy a limonádé és kedvelt házi szörp is.
A rétesbirodalomból is elmaradoznak a vendégek
Az ide betérők – köztük igen sok bringás –elidőznek a virágözönös kert padjain, és kipróbálják a látványossággá vált poénos mosdót. Közben szemügyre veszik a régiségeket, a hajdani népi szerszámok gyűjteményét is a fészerben. Mások éppen csak megállnak, becsomagoltatnak vagy 20 rétest, és sietnek tovább. Viszik fagyasztva is, majd otthon megsül.
Tímea szerint a tavalyihoz képest kevés a vendég, a július-augusztus is kevesebb turistát fog hozni. Tapasztalata szerint a környékbeli szálláshelyeken a megszokott 2-3 éjszakás foglalások helyett – még a rendezvények idején is - inkább az 1 éjszakás tartózkodás a jellemző. Akinek van pénze, az külföldre utazik, a belföldiek meg elmaradoznak – teszi hozzá. - Ami még hiányzik, az a munkaerő, de „családilag” valahogy megoldják, a nyári diákmunkások foglalkoztatása mellett.
