2p

Több járaton több célpontra viszi az utasokat.

A foglalási adatok alapján az idén is rekordszámú utasra számít a Wizz Air - közölte a légitársaság kedden.Emlékeztetnek arra, hogy járataik kihasználtsága 2022 decemberében elérte a 84,5 százalékot, ami az előző év azonos időszakához képest 9,1 százalékos emelkedés. Több mint 3,7 millió magyarországi utasával tavaly is csúcsot döntött a társaság, és az idén már több mint 4,8 millióra számítanak.

Wizz Air-gép Ferihegyen. Nagyon magas a kihasználtságuk. Fotó: mfor/Mester Nándor
Wizz Air-gép Ferihegyen. Nagyon magas a kihasználtságuk. Fotó: mfor/Mester Nándor

A kapacitások követik a növekedést, 12 gépből álló budapesti bázisuk nyáron egy újabb repülőgéppel bővül. Magyarországi kínálatukban 30 ország 64 úti célja érhető el, ezzel Magyarországon a Wizz Air a piacvezető - írták. Ugyancsak kedden a Ryanair szintén bővítésről tett bejelentést Budapesten, de a cég így is elmarad a Wizzairtől, erről az alábbi cikkben számoltunk be.

Kiemelték, hogy a cég számára Magyarország kiemelten fontos bázis, ezért korszerű, csendesebb, környezetkímélő gépeket telepítettek ide. A flotta megújítása a fenntarthatósági stratégiájuk része, 117 repülőjük átlagéletkora mindössze 4,6 év, miközben a versenytársak átlaga 10 év körüli - tették hozzá.

A Wizz Air eredményeinek az idegenforgalom is nyertese, a megfizethető és környezetbarát repülés mozgásban tartja a gazdaságot - hangsúlyozták.

Korábbi közleménye szerint 2023-as pénzügyi éve múlt szeptemberben zárult első fél évében a Wizz Air adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti nyeresége (EBITDA) éves összevetésben 164,3 millió euróról 217,8 millió euróra, bevétele 880,4 millió euróról 2,194 milliárd euróra változott. Az utasforgalom 12,5 millióról 26,5 millióra, a kihasználtsági mutató 75,3 százalékról 86,9 százalékra nőtt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!