Mára egy élettel teli, nyüzsgő, de nem túlzsúfolt, magas színvonalú üdülési-rekreációs központtá vált a tó környéke. Ember alkotta paradicsom ez – ahogy állítja a találó szlogen – mely megteremtésében több önkormányzat, magáncég és megszállott, lokálpatrióta menedzser egyaránt meghatározó szerepet vállalt.
Infrastruktúra, programok, akadálymentesítés
Napjainkban Tiszafüred a környék legnagyobb települése, gazdasági, kulturális, oktatási és idegenforgalmi központja. Erről első kézben értesül, aki betér a helyi Tourinform-irodába. Itt találkoztam a város turisztikai tanácsadójával, Hódi Györggyel és marketinges munkatársával, Simon Norberttel.
A város vonzerejét – a gazdag főszezonbéli programkínálata mellett – a tó által kínált egyre bővülő turisztikai és programlehetőségek erősítik. Fontos a megközelíthetőség: a 33-as és a 34-es jelű utak az M3-as autópálya, illetve a 4. sz. főút felé vezető kapcsolatot javítják.
Az elmúlt években egyebek között új piaccsarnok és korszerű egészségügyi központ létesült, megújult a teljes belváros, kialakítottak egy új főteret. A tó legnagyobb játszótere épült meg az itteni városi ligetben. A legvonzóbb attrakció a Szabadstrand, amely a helybéliek számára ingyenes, azaz tényleg szabad, de a turisták számára is megfizethető a belépő díj.
A strand a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázata keretében elnyert 400 millió forintból, valamint 23 millió forintos állami támogatásából újult meg.
A fő cél az infrastruktúra fejlesztése, az egységes arculat kialakítása volt, valamint az akadálymentesítés. Főépület, öltöző, vizesblokk, napozóterasz, öntözőrendszer, értékmegőrző, strandröplabda pálya, mobillelátó és játszótér épült ebből az összegből.
Bringások előnyben
A látogatottságot kedvezően befolyásolja a kiépített kerékpárút-hálózat, a kikötők, és az időszakos, valamint állandó rendezvények megléte. Versenyelőnyt jelentenek a család- és gyermekbarát létesítmények, mint például a vízi játszótér, a strandkönyvtár. A Kerékpáros Pihenőpark közelsége miatt várhatóan a jövőben is sok bringás látogat ide.
Bár Tiszafüreden az utóbbi években jelentős fejlesztések történtek, ma még a rendezvények befogadóképessége és a kapcsolódó kényelmi szolgáltatások elérhetősége korlátozott, bővítésre szorul. Előbb-utóbb szükség lenne a tó környékén egy négycsillagos szálloda megépítésére is állapította meg az újságíró.
Amit Simon Norbert úgy fogalmazott meg, hogy „Minőségi szálláshelyfejlesztésre lenne szükség, ami alatt nem kizárólag szállodát értünk. Persze a város és a térség is elbírna több négycsillagos szállodát, de ebben a fogalomba az apartmanokat, kempingeket is beleértjük. Az elmúlt pár évben jelentős mértekben gyarapodott a kisebb-nagyobb hasonló szálláshelyek száma, de a megnövekedett vendégforgalom miatt további beruházásokra van szükség”.
Terveznek még sétányt, kiszolgáló elemekkel – például ivókúttal, kukákkal, közvilágítással. Strandbüfére is szükség lehet, amely az elő- és utószezoni kerékpáros, sporthorgász, és kirándulói forgalmat is ki tudná szolgálni. A bringás játszótér népszerűsége előre borítékolható, a sörpadok, székek, korszerű hangosítási eszközök és a rendezvénysátor szinténhozzájárulhat a kulturális programok sikeres megrendezéséhez.
Fine dining az élményfaluban
Tiszafüred a tó fővárosa, de a környékbeli települések népszerűsége is egyre nő. Például Sarudé, amely élményfalunak titulálja magát, és erre minden oka meg is van. A 127 négyzetkilométeres tó a második legnagyobb Magyarországon, és igazi vadvízi ország lett, ami teljesen csak a tó felől fedezhető fel. Sarud ennek a különleges vízivilágnak a közepén található. A felfedezésben segít, hogy valódi kerékpáros paradicsomra lelünk itt. Nemcsak kerékpárutakat építettek ki, de van itt pihenőpont, szerviz és kölcsönző is.
Ökoturisztikai központ, természetközeli sportfalu – ehhez hasonló fogalmakkal kell megismerkednünk, ha erre járunk. No meg, és elsősorban, Kücsön Gyulával, aki Sarudnak a „lelke”, ötletgazdája. Gyuláé a legjobb környékbeli étterem, a Sulyom, amely Berecz Ádám séf jóvoltából helyi fine dininggal vár, de ő áll a francia nyaralóhajó kormánya mellett is, ha valamelyik vidám társaság éppen a tó közepén bulizna egyet.
Mit is takar az élményfalu fogalma? Aqualide vízijátszótér, homokos strand, trambulinpart, horgászmúzeum. NoPET part, azaz itt már nem találhatók környezetszennyező csomagolóanyagok, a büfékben sem, és divat a REpohár: többször használható, egyedi dekorációval díszített poharakat használnak az italokhoz. Készpénzmentes a part – a helyben igényelhető Hello Pay-kártyákkal vagy bankkártyákkal lehet fizetni. Sőt, füstmentes a levegő! Itt ugyanis tilos a dohányzás.
Külön öböl a gyermekeknek és ebstrand
Ügyelnek a biztonságra: a strand előtt sulyomfogó hálóval csökkentették a besodródó– egy különleges, a gasztronómiában is használatos – szúrós tüskéjű helyi vadvízi növénymennyiségét. Vízimentő vigyáz a fürdőzőkre, a gyermekek számára külön öblöket alakítottak ki, a szülőket külön szociális helyiség és baba-mama szoba, valamint minősített játszótér és függőágyak várják.
A S.port vízibázis azoknak szól, akik sportolni szeretnének. Érdekesség, hogy a Tisza-tó az ország egyetlen tava, ahol belső égésű motorral hajtott járművek bizonyos területeken korlátozás nélkül használhatók. A jetski sincs tehát kitiltva. Van itt Mászóbázis és HarcMező, azoknak, akik a keményebb kihívással kecsegtető szabadidős tevékenységre vágynak, de horgászbázis is, a békésebb pihenést kedvelőknek. Bérelhetők mobilházak, lakóhajók, motoros ladikok, csónakok. Népszerűek a természetközpontú gyerektáborok. A Playmobil szerepjátszóház lényege, hogy ne csak virtuálisan játszanak a kicsik, hanem a valóságban is.
A település állatbarátnak nevezi magát, okkal, hiszen kialakítottak egy EBpartot, azaz külön kutyastrandot, de nincsenek kitiltva a pórázon tartott kedvencek az éttermek többségéből sem. (Hasonló ebstrand a tiszafüredi Mancsos Pancsoló is). A HuculUdvar lovasközpont épp a település közepén található, iskolázott, nyugodt barátságos állatokkal.
Érdemes felmászni a kilátókba: a Kisköre, amely 19 méter magas és két egymásba fordított csónakot szimbolizál, egyben a nyaralóhajók báziskikötője is. De a legmutatósabb az, amely a víz közepén magasodik.
Sulyomcsoki, tiszaörsi tészta és friss kecskesajt
Az arborétumok és tanösvények mellett olyan izgalmas létesítmény is található itt, mint a Hallépcső, amely Közép-Európa legnagyobb ökológiai folyosója. Ha erre járunk, nem hagyható ki a poroszlói Ökocentrum sem, Európa legnagyobb édesvízű akvárium-rendszerével.
A tó közeli településekbe azért is érdemes ellátogatni, mert megismerkedhetünk helyi termékekkel, a tiszaszentimrei cheddar sajttól a sulyommal töltött csokiig vagy éppen a népi kerámiákig. Ha Tiszaörs felé haladunk, jó ötlet megállni a Barázda Kézműves Kuckónál a mellette lévő szociális foglalkoztató üzemben készítik a kiváló minőségű nyolctojásos házi tésztákat, de lehet itt kapni durumtésztát is, meg helyben készült friss kecskesajtokat.
A környék szinte összes települése – mint Berekfürdő, Abádszalók vagy Tiszaderzs - érdekes látnivalókkal és programokkal dicsekedhet. A Tisza-tó komoly alternatívája lehet tehát a balatoni vagy hévízi nyaralásoknak is, főleg ha már az említett helyeken sokszor pihent a család