Egészen a Csiki-hegyekig fújt az idők szele. Akár túrázni is indulhattunk volna a budaörsi hegyek közé, de a vasárnap hajnalban érkezett hó egy kicsit bezavart. Nem csupán a mi szemünket kerekítette a nagy fehérség, az állatokat is összekavarta kicsit, Gazdagréten mókus szaladt az egyikm fára.
Kis túlzással özönlünk a járdán mindkét irányból. Hatalmas csapatot alkotunk mi, akik nem ott szavazunk, ahová a lakcímkártyánk szól. Gyüttmentek vagyunk, ez most egy hatalmas közös bennünk. A Gazdagrét-Csikihegyek Általános Iskola udvara gond nélkül nyel el mindenkit, akik az átjelentkezettek 115-ös szavazókörébe tartunk. A miénk a legnagyobb halmaz, az ország valamennyi szegletéből idesereglünk dönteni országló atyákról és négy olyan kérdésről, amiről sokat vitatkoztunk és még fogunk is, ha látjuk ennek bármi értelmét.
Az udvarra érve már érezhetjük, együtt vagyunk, mégis megosztanak minket. Kordonok osztanak hat folyosóra, ki-ki saját megyéje szerint sorakozik. A tornaterembe vezető lépcső előtt megállunk, alaposan beöltözött kikiáltók sorolják, mikor melyik megye képviselői járulhatnak az urnák elé. A beengedők óránként váltják egymást, naptár szerint április, hőmérséklet szerint december van, ezért a sapka, a sál, a kesztyű, vastag kabát mellé jár a meleg tea. Hálátlan feladat ilyen időjárásban szolgálni a köz javát.
Sokfélék vagyunk, természetesen itt is megjelenik az örök elégedetlenkedő. „Négy éve is két órát kellett sorba állni” – háborog az ügyeletes kikiáltónak, akivel összenézünk és elmosolyodunk picit. Fél perc múlva az elmélet megdől, a méltatlankodó hanghoz tartozó férfi már a bejáratnál tűnik el.
Folyamatosan darálják, melyik megye mikor léphet be. Nem nézem az órát, de öt percnél több biztos nem telt el és az ajtónálló már irányít tovább a hatalmas teremben. Egyedül vagyok a becsekkolásnál, kis keresés után megtalálnak a papíron is. Lelkemre kötik, ragasszam le a borítékot, csak akkor érvényes a szavazat.
A fülke magányában lelkiismeretem szerint fogyasztom a golyóstoll tintáját, majd ismét a levegőn. Már süt a nap, olvad a hó, száz méter múlva egy hölgy megállít, az iskolát keresi. Már ismerősnek számítok a környéken, mutatom a helyes irányt. Mosolyog és megköszöni és elsiet és csak ekkor ugrik be, mi volt az, ami már a szavazókör felé is zavart. A legtöbben sietnek, ezzel is jelezve, ez a jelenlét most fontos.
