3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A gazdasági tárca március 31-ig teszi közzé a lakossági energiamegtakarítás támogatása, valamint a lakossági megújuló energiahordozó-felhasználás támogatása című pályázatot, amelyekre 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter vasárnap.

A miniszter elmondta: az idei évi pályázat kiírásával egy időben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) meghirdeti az ehhez kapcsolódó kedvezményes hitelprogramot, amelynek kerete 16 milliárd forint, kamata jelenleg éves szinten 6,4 százalék. A kormány a következő hét évre 120 milliárd forintos program indításáról döntött energiatakarékossági célból magánfelhasználók számára - jelentette be Kóka János.

A most meghirdetett lakossági energiatakarékossági programban az MFB-n keresztül hét év alatt 100 milliárd forintos kedvezményes hitelkeretet biztosítanak, ehhez további 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatás társulhat. A program ez alatt a hét év alatt 120-130 ezer lakás energiatakarékossági beruházásához járul hozzá. A beruházások eredményeként 2013-ra, mai áron számolva akár 40-50 milliárd forint megtakarítás érhető el.

A pályázathoz kapcsolódva a tárca szolgáltató, pontos és érdemi támogatást adó fórumot indít március 19-től a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) honlapján. A pályázatok benyújtása április 10-től kezdődik. Jelentős idei változás, hogy a korábbi, 2006-os két pályázat helyett 2007-ben összevont formában, egy pályázat keretében hirdeti meg a tárca a lakossági energiatakarékosság és a lakossági megújuló energiahordozó-felhasználás vissza nem térítendő támogatására kiírt pályázatot. A miniszter számításai szerint a korábbi 3-4 ezerrel szemben mostantól évente 14-15 ezer hagyományos építésű lakás energetikai korszerűsítése megvalósulhat meg.

A program keretében 15 százalékos, maximum 265 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást nyerhetnek el a pályázók. A költségek fennmaradó 85 százalékára, illetve az állami támogatási keret kimerülése esetén, a teljes beruházási költség 100 százalékára bevezetik a kedvező feltételeket kínáló hitelprogramot, így önerő nélkül is pályázható a támogatás. Arra számítanak, hogy így a korábbi évekhez képest lényegesen, négyszer többen tudják felújíttatni otthonaikat - mondta a miniszter.

A kedvezményes hitel kamata éves szinten 3 havi EURIBOR + legfeljebb 2,5 százalék, így jelenleg 6,4 százalék. A hitel futamideje legalább 5 és legfeljebb 20 év.

Kóka János közölte: az ország energiaellátásának 75 százalékát import nyersanyagok adják. Magyarországon 1.000 dollárnyi érték előállításához háromszor annyi energiát használnak fel, mint az unió átlagában. A magyar háztartások kétszer annyi energiát használnak fel egy négyzetméterre vetítve fűtéshez, világításhoz, mint az osztrák átlag.

Magyarországon 3,5 millió hagyományos építésű lakás van, ebből mintegy 3 millió rendelkezik rossz energetikai tulajdonságokkal - ismertette a miniszter. A tapasztalatok szerint átlagosan 900 ezer-1 millió forintos beruházással - hagyományos építésű lakásoknál - mintegy 30 százalékos energia-megtakarítást lehetett elérni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!